Epilógus

Sziasztok drágáim!
Itt van Emma és Liam történetének az utolsó része. Köszönöm, hogy velem tartottatok idáig, hogy a pipákkal és kommentekkel visszajelzést kaphattam tőletek, a feliratkozásokat és az oldalmegjelenítéseket. Szeretnélek titeket megkérni, hogy most utoljára is fejezzétek ki a véleményeteket, hogy tanulni tudjak belőle. A blog elejét visszaolvasva rájöttem, hogy isszonyatosan kezdtem az írást. Épp ezért ahogy lesz időm a tanulás mellet, újra fogok néhány részt írni. Szóval ne tűnjetek el az oldaltól. Be fogom most fejezni a My Life is not Perfect című blogomat is. Akit érdekel az tartson ott is velem. Aztán lassan neki állok egy új blognak, amiben a főszereplője ismét Liam Payne lesz. Nem szeretném az időtőket rabolni.
Jó olvasást!
Puszaaa
Fanni

*Emma Reed*

Hatalmas boldogság kerített hatalmában mikor a karjaim közt tarthattam kisfiamat. Annak meg pláne örültem, hogy Liam emlékezete visszatért. Épp időben tudott még bejönni velem. Bár miatta indult be a szülés, mert elég csúnya dolgokat vágott a fejemhez. Persze tudom, hogy direkt nem bántana meg semmivel. Azt sem értettem, hogy mikor behoztak engem a kórházba, hogy ő minek jött be. Talán bűntudatból vagy talán azért, mert érdekeltem. De mikor belépet a szülő szobába és a szemembe nézett, láttam, rajta ahogyan rám nézett, hogy valami megváltozott rajta. Újra a régi önmaga lett. Mikor bocsánatot kért tőlem egyszerűen nem érdekelt, hogy miket mondott nekem. Az volt a fontos, hogy újra az a fiú, akibe beleszerettem. Éreztem, hogy ezek után már a boldogság vár ránk. Főleg a baba miatt. Austinnak köszönhetően egy igazi boldog család lettünk. Miután kitoltak a szülő szobából kicsit kimerült voltam. A többiek gratuláltak a babához, aztán eleinte beszélgettek még, de egy idő után csend lett. A szememet kinyitottam és a szobába senki sem volt csak Liam. Ott ült mellettem és az arcomat fürkészte. Perceken keresztül csak egymás szemébe mélyedtünk. A csendet Liam törte meg.

- Nyugodtan aludhatsz. Itt leszek, mikor felébredsz. – súgta.

- Látni akarom Austint. – motyogtam. Nevetett egyet és megpuszilta a homlokomat.

- Most pihenj, amint haza jöttök, eleget dajkálhatod majd. Megkértem a srácokat, hogy csinálják meg a szobáját. Remélem, nem szúrják el legalább ezt. – nevetett halkan. Az arcomra egy mosoly ült ki.

- Rendben. Szeretlek. – motyogtam fáradtan.

- Emma… - suttogta.

- Hmm? – kérdeztem vissza félálmomban. Nem szólt semmit, viszont megéreztem, hogy a gyűrűs ujjamra felhúz valamit. Azonnal elmosolyodtam.

- Szeretlek én is. Most viszont aludj csak. . mondta és én azonnal mély álomba zuhantam.  

*6 hónap múlva*

Olyan álomszerűnek tűnik az egész életem. Mintha csak egy mese világba pottyantam volna és az egész eddig történtek csak a képzeletem szüleményei. Sosem gondoltam volna, hogy egy napon boldog anyuka leszek egy boldog párkapcsolatban. Minden napjaimat mára már Liam Payne feleségeként élem. Az esküvő meseszerű volt. Minden úgy alakult, ahogyan elterveztük a baleset előtt. Olaszország egyszerűen csodás volt. Nászútra nem igen volt időnk még, ugyanis minden percünket Austinra szenteljük. Austin összehozta az egész családot, és talán neki köszönhetjük, hogy Liam újra a régi önmaga lett. Hatalmas örömmel vittük haza otthonunkba a kisfiúnkat. A minden napjainkat pedig bearanyozta. Sokkal szorosabb a kapcsolatunk Liammel mint amilyen volt. Liam rengeteget foglalkozik a gyermekünkkel, amit nagy mosollyal nézek mindig. A mostani alkalom sem volt máshogyan. Liam az ágyunkon feküdve ölelte magához a babánkat. Dúdolgatott neki egy számomra kedves dallamot. Ez a dal szinte már az életünk egyik dala lett. Hozzánk tartozik. Mosolyogva másztam fel az ágyra hozzájuk és nyomtam egy csókot Liam arcára. Kezembe vettem Austint és az ő kis arcára is egy puszit nyomtam. Ahhoz képest, hogy mennyit féltem, hogy mi lesz, ha nem tudok jó anya lenni, jól bele jöttem a szerepbe. Nem sok időm volt ahhoz, hogy megtanuljam, mit kell csinálnom, viszont ösztönszerűen jön az egész.  Idén nyáron kicsit nosztalgiázni fogunk, ugyanis elutazunk mindnyájan abba a táborba ahol megismerkedtünk.

- Lassan indulni kellene. – mondtam miközben Austint figyeltem.

- Egyet értek. Harryék szerintem már oda értek, meg Zaynék is. A csomagokat kiviszem a kocsiba, aztán mehetünk is. – hadarta, majd eltűnt a szobából. Pár perc múlva elszántam magam, hogy utána menjek. De előtte végig néztem a szobában, hogy nem hagytam-e esetleg valamit itt. Nem tűnt fel semmi, ezért kisfiammal a kezemben lementem a nappaliba. Felkaptam a táskámat aztán a kocsihoz mentem. Liam az utolsó bőröndöt is a helyére tette, addig én Austint helyeztem be a baba ülésébe. Biztonságosan bekötöttem, aztán egy puszit nyomtam kicsiny homlokára. Le sem lehetne tagadni, hogy Liam gyereke. Nagyon hasonlít már most az apjára. Az arcvonásai és a mogyoróbarna szemei. Beszálltam én is és megvártam amíg Liam is beszáll.  Az autó felmordult alattunk, mikor gyújtást kapott. Pár perc múlva pedig elindultunk. Órák hosszat kocsikáztunk mikor végre megpillantottuk a tábor feliratát. Megkönnyebbülten sóhajtottunk fel mikor leparkoltunk a faház előtt. A kocsi ajtót hirtelen kinyitotta nekem valaki. Nagyot csodálkoztam egy pillanatra, de aztán rögtön a nyakába ugrottam.

- Niall! – visítottam nevetve. Vigyorogva felkapott és forgott velem. Nevetve tett le a tulajdon lábaimra. Közben a többiek is kijöttek a házból.

- Sziasztok! De jó titeket újra látni. – mondtam miközben mindenkit átöleltem. A kocsiból eközben Liam már kivette Austint.

- Hogy van a baba? – kérdezte Naomi.

- Egész jól. Éjszakákat hál’ isten átaludja. Ritkán is sír, szerencsénkre nyugodt természetű. – magyaráztam.

- Akár csak az apja. – vágott közbe Liam. Ezen persze mindenki kuncogott egy sort. Mikor elindultunk befelé, egy autó parkolt még le. Oda kaptam a fejemet és mikor megláttam, hogy a két öcsém és a szüleim szállnak ki, rögtön feléjük rohantam, mint egy óvodás kislány. A többiek pedig mosolyogva figyeltek bennünket a teraszról. Az esküvő előtt a szüleimnek bemutattam Liam - et, mint a vőlegényem és a gyerekem apja. Most azonban már férjemként üdvözölhetik. Bementünk a nappaliban ott mindenki meg szerette volna dajkálni Austint. A nap további részében a hátsó teraszon üldögéltünk illetve berendezkedtünk. A szüleim boldogan vállalták, hogy vigyáznak ma az unokájukra, mi pedig csak menjünk szórakozni a többiekkel. Így hát a délután nagy részét a tónál töltöttük. Szerintem úgy nézhetünk mind ki, mint egy csapat kamasz, akiket most engedtek ki az elme osztályról. A srácok üvöltve futottak bele a vízbe, majd nagy csatába kezdtek. Mi lányok a napozás mellet határoztuk el magunkat.

- Demi amúgy mi a helyzet Niallel? – kérdezte Eleanor. Demi szemlátomást zavarba jött a kérdéstől.

- Hát… este akartuk elmondani, de mit várjunk addig. A múltkorijában Los Angelesbe kellet utaznom az egyik barátnőm születésnapi partijára, és Niall is jött velem. Kicsit többet ittunk a kelleténél és hát reggel mellette ébredtem fel egy száll semmiben… - hadarta Demi, de közben Naomi közbe vágott.

- Miért eddig nem vele aludtál? – kérdezte. Kötelességemnek éreztem, hogy kiálljak Demi mellet most.

- Igazából nem jártak. Niall nekem mindent elmondott már régen. – magyaráztam. Demi hálás pillantást vetett felém. Demi elmagyarázta a többieknek is az egészet, amit csodálkozva fogadtak.

- Akkor reggel kérte meg, hogy legyek igazából is a barátnője. – tért vissza a témához. – De van egy kis gond, amit még nem mertem neki elmondani. Valószínű, hogy terhes vagyok tőle. Sőt ez biztos is, mert megcsináltam a tesztet. – motyogta. Ekkor mindegyikőnk álla a talajt súrolta. A csendet Zayn nyavalygása törte meg.

- Perrie nézd mit csinált Louis a hajammal! Összevizezte. – nyávogta.

- Zayn ne hisztiz, mert most jobb téma volt, mint a hajad. – dorgálta meg Perrie.

- Mégis mi fontosabb a hajamnál? – kérdezte duzzogva.

- Hát például az, hogy Deminek és Niallnek is kisbabája lesz. – magyarázta Eleanor.

- Mink lesz nekünk? – kérdezte a hátunk mögött Niall. Észre sem vettük, hogy ő is kijött a vízből. – Te terhes vagy? – kérdezte Demitől.

- Igen. – motyogta a homokot tanulmányozva. Niall egyszerűen fogta magát és az erdő felé rohant. Összenéztem a többiekkel és utána indultam. Valahogy éreztem, hogy merre kell keresnem. Arra a kis tisztásra értem ahol randizgatunk. A tisztás közepén ült a földön.

- Niall? Minden rendben van? – kérdeztem mellé érve. A fejét megrázta miközben felnézett rám.

- Félek. Én még nem készültem fel arra, hogy gyerekem legyen. – hadarta. Szemében is látszódott a félelem. Leültem mellé a puha fűbe.

- Szerinted mi felkészültünk Liammel? Nem volt választásunk, ahogy most nektek sincs. Szereted Demit igaz? – kérdeztem és megvártam a válaszát.  Határozottan bólintott egyet. – Akkor semmi baj nem lesz. A baba közelebb fog titeket hozni. Remek apa lesz belőled Niall, ahogyan Austinnal is bánsz és törődsz. Nem kell félned, mi mellettetek leszünk. –magyaráztam gesztikulálva.

- Köszönöm! – mondta miközben átölelt. Az arcára kiült a szokásos mosolya. – Most viszont menjünk vissza a többiekhez, még beszélnem kell Demivel. Mielőtt elkönyvel magában egy seggfejként. – mondta, majd felsegített a földről. Csendben indultunk vissza a csapathoz. Mikor oda értünk akkor Niall és Demi elindultak sétálni. Liam közben kijött a partra és átölelt. Fejemet a vállára hajtottam miközben a többiekkel beszélgettünk. A fejemet Liam vállára hajtottam és a lélegzését figyeltem. Mellkasa egyenletesen mozgót fel és le. Az ujjaival a hajamat babrálta. Az idő csak telt és múlt, mikor Niall és Demi kéz a kézben sétált ki az erdőből. Arcukon mosoly kerekedett ki, mikor leültek mellénk.  

- Na minden rendben van? – kérdeztük egyszerre. Bólintottak egyet, majd Niall barátnője álla alá nyúlva, megcsókolta.

- Minden rendben van. Megbeszéltük a dolgot és ezek szerint nemsokára még egy babával lehet foglalkozni majd. – hadarta Niall miközben Demi kezét fogta. Jó érzés volt rájuk nézni, végre boldognak látszik tényleg. Emellett nem kell azon gondolkodnom, hogy vajon ha átölel vagy megpuszilja az arcomat, hogy szeret e még úgy. Hiszem és tudom is, hogy köztünk soha sem lesz már semmi. Mindketten felnőttünk a pár év alatt. A mi szerelmünk afféle gyerek szerelem volt. Hasonló természetünknek köszönhetően illetünk csak össze valamennyire. De bele gondolva sosem passzoltunk össze, mint egy kirakós darabkái. Tekintetem összeakadt Liamével. Mosolyogva hajolt oda hozzám. Ajkait az enyémekre nyomta miközben a kezeimet a nyaka köré tekertem. A nagypapája mondta nekem még az esküvőnk után, hogy sosem látta még ilyen boldognak egy lány mellet sem. Szerinte mi egymásnak lettünk teremtve. Csókunkba bele mosolyodva váltunk szét. Akár hányszor csak ránézek, mindig elgondolkozok azon, hogy mivel érdemeltem ki ezt a csodás embert magamnak. Nem egyszer suhant át a fejemben az sem, hogy ő mit láthat bennem, ami annyira megfogta őt.

- Megint min agyalsz már? . kérdezte halkan, miközben rázkódott a nevetéstől.

- Hmm... Csak elgondolkodtam kicsit. Majd később elmesélem, ha szeretnéd. – motyogtam miközben a barna íriszeibe meredtem.

   - Rendben. Jössz úszni te is? – kérdezte a tó felé intve. Észre sem vettem, hogy már csak mi ülünk a parton. Bólintottam és kézen fogva ugrottunk a kellemesen hűs vízbe. Kezeimmel Liam nyakába kapaszkodtam, a lábaimat pedig a csípője köré kulcsoltam. Élveztük egymás és a barátaink társaságát. A Nap kezdett azonban eltűnni az égboltról. Közeledett az est, ami egy újabb nap végét jelenti. A naplementét a parton ülve néztük végig nevetgélve. A fény olyan szögbe ért a víz felszínéhez, hogy az egészet narancsszínben áztatta. Miután végig néztük a csodaszép természeti látványt, elindultunk vissza a házhoz. Én alig vártam, hogy kisbabámat a kezemben tarthassam már megint. A szobánkban az ágyon játszottam vele, mikor valaki kopogott az ajtófélfán. Oda pillantva mosoly kerekedett az arcomra. Liam bátorítóan intett nekem, hogy kövessem. Austint anya kezébe adtam és elhadartam, hogy a vacsoránál találkozunk, majd kimentem az udvarra kedvesem után. Fejemet jobbra-balra kaptam, de sehol sem láttam.  Megkerültem a házat és a hátsó udvaron megpillantottam egy fűzfának támaszkodva. Az eget nézegette éppen. Karjaimmal átöleltem és a nyakába fúrtam az arcom. Élveztem a kellemes illatát és a testéből áradó melegséget. Kezeivel magához szorított gyengéden. Mikor kicsit eltávolodtam tőle, akkor a kezemet gyengéden megfogva, húzott arrébb a fűben. Hirtelen leült és én pedig követtem a példáját. Egymás mellett feküdtünk a csillagokat bámulva.

- Milyen jó így most minden. – súgta. Éreztem, hogy közben mosolyog.

- Igen, minden annyira nyugodt és békés. Megnyugtató. – motyogtam.

- Minden, amire vágyni lehet egy embernek, nem igaz? – kérdezte miközben az eget tanulmányozta.

- Bárcsak minden így maradna öröké. – mondtam és közelebb húzódtam Liamhez.

- Nézd! Hullócsillag, kívánj valamit gyorsan. – hadarta. Magamban megismételtem az előző mondatomat, majd megcsókoltam Liamet.

- Nem bántad meg, hogy összejöttél velem? Az amnéziád talán egy menekvés lehetet volna, ott folytathattad volna az életed ahol még nem találkoztunk újra. – hadartam, de a kezével befogta a számat.

- Életem egyik legnagyszerűbb dolga, hogy megismertelek és az, hogy az enyém vagy. Ne gondolkozz, ilyen butaságokon kérlek. Szeretlek és szeretni is foglak ameddig csak élek. Nekem te vagy a tökéletes nő a földön és mindenhol. Értsd meg végre, kérlek. Nekem te és Austin vagytok az életem értelmei. – magyarázta majd megcsókolt.

- Én is szeretlek és szeretni is foglak öröké. Nekem ti vagytok az életem egyetlen értelmei. – motyogtam remegő hangon.

- Vissza kéne menni a többiekhez, mert Niall a végén nem hagy kaját nekünk. – sóhajtotta, majd nevetni kezdett. Belőlem is kitört egy kisebb kuncogás. Felsegített a földről, majd kézen fogva indultunk meg a ház felé. Odabent már nagyban zajlott a vacsora, így hát leültünk az üres helyekre és mi is enni kezdtünk. Az evés közben mindenki jól szórakozott. Louis nem bírta kihagyni a vicceit és legalább tízet elmesélt egymás után. Az oldalam már fájta a nevetéstől. Austint kivettem anya kezéből és felvittem a fürdőbe, hogy megfürdessem és lefektessem aludni. Kicsit sírt mikor elkezdtem levetkőztetni, de ahogy elkezdtem neki gügyögni, már is elhallgatott. Fürdés után felöltöztettem, majd befektettem a kiságyba. Dúdoltam neki egy kis ideig, édes kis szuszogásából viszont észrevettem, hogy elaludt. puszit adtam az apró kis fejére, majd elindultam lefelé. Azonban senki sem volt már odalent. Kimentem a kertbe, ahol kör alakban ültek a tábortűz körül. Niall kezében ott volt a gitárja, amivel egy dalt játszott. Leültem Liam és Naomi közé a fatörzsön, ami paddá lett alakítva. Még négy ilyen pad volt a tűz köré helyezve. A fejemet Liam vállára hajtottam, ő pedig átölelt. Körbe néztem azokon az embereken, akik már a családom tagjai szinte. Demi ült az egyik padszélén Niall mellet, mellettük pedig Zayn és Perrie foglalt helyet. Eleanor és Louis pedig a másik padon az öccseimmel ültek. Mindegyik ember egy helyet foglal el a szívemben és fontosak számomra. Niall egy új dallamot kezdett játszani. Ezt a dalt azonnal felismertem, hiszen a kedvenc dalom a Rock Me. Harry elkezdette énekelni. Mosolyogva hallgattam a szólókat aztán a refrént, azt mind együtt énekeltük. Nem láthatom mi fog a jövőbe történi, de azt biztosan tudom, hogy sohasem fogok senkit sem úgy szeretni, mint Liamet és Austint. A barátainkkal pedig mindig kitartunk majd egymás mellet, és hiszem, hogy most már semmi baj nem fog adódni. Persze biztosan lesznek hullámvölgyek, de azokat együtt fogjuk megoldani. Életem legjobb döntése volt, mikor eljöttem ebbe a táborba. Mert ha nem tettem volna meg, akkor most nem lenne egy szerető férjem és egy imádni való kisfiam.

***VÉGE***