29.Fejezet

Sziasztook drága ejetlenjeim!
Itt az új rész is :)
Remélem hogy tetszeni fog annak ellenére is, hogy kicsit nyálas lett.
Jó olvasást!
Puszaaa
Fanni

*Emma Read*  

Szinte majdnem összeesve futottam, ahogy csak bírtam. Nem érdekelt, hogy hány embernek megyek neki. Nekem csak az volt a fontos, hogy mellette legyek és megbizonyosodjak arról, hogy csak egy nagyon rossz viccnek szánta Harry a telefonhívást. Nem értem, hogy hogyan történt az egész, de szívem szerint sikítva rohannák ki a világból. Nem lehetet Liamnek balesete, mert mindig óvatosan vezet. Egyszerűen felfoghatatlan az, ami történt. A kórházba mikkor beértem teljesen elfáradtam. A sürgőségi osztályra futottam még mindig, mikkor a folyóson megpillantottam egy nagyobb társaságot ücsörögni illetve idegesen mászkálni fel le.

- Emma! – pattantak fel egyszerre. Nem érdekel, hogy ki mit gondolt, de szükségem volt az Ő ölelésére. Ő a legjobb barátom, nem számít mit tett velem. Én ugyan úgy félre léptem. Persze nem úgy értem ezt, hogy visszamegyek most Niallhez, mert ez sose fog megtörténi. Pusztán szükségem van most valakire, aki meg nyugtat és ezek után pedig Liam kijön az egyik korteremből miközben majd’ szétpukkad a nevetéstől és mindenki az kiabálja, hogy Átverés! .  De nem, ez nem történt meg sajnos. Pedig örömmel vetődnék bele vőlegényem karjai közé. A másik lehetőség az az, hogy ez egy rémálom. Nem lehet igaz ami Liammel történt. Egy súlyos tévedésről lehet csak szó. Niall széttárt karokkal várt, és amint oda értem hozzá, szorosan magához ölelt. A múltkori csók után volt egy beszélgetésünk, mindketten egyet értettünk abban, hogy barátok leszünk csak. A sírás kitört belőlem és perceken keresztül csak zokogtam. Niall igyekezett elcsitítani, de nem járt sikerrel.

- Mi történt? – suttogtam a szőke hajú fiú vállába. Arcomat a két tenyere közé fogta é kényszerített, hogy a szemeibe nézek. Bár a tekintette amúgy is fogva tartotta az enyémet. Jobban figyelve rá, észrevettem, hogy az ő szemei is könnyesek. A többiekre is ránéztem és mindnyájuk sírt.

- Rendbe fog jönni! – mormolta olyan halkan, hogy azt csak én tudjam hallani. Egy puszit nyomott a homlokomra és elengedett. Mindegyik fiú átölelt és próbáltak megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, és ne aggódjak annyira. Harry leültetett a folyósokon lévő műanyag székek egyikére és közben magához ölelt. Fejemet a vállára hajtottam és csak reménykedni tudtam, hogy minden rendbe jön. Az ember élete egy pillanat alatt felfordulhat, akár egy rossz döntéstől is. Pár perc múlva valaki egy pohár kávét nyomott a kezembe. Nem néztem fel, de azért mormoltam egy ’köszi-t’. Órák teltek el úgy, hogy semmit sem tudtunk Liam állapotáról. A többiek elmondása szerint most éppen műtik. Komoly sérüléseket szenvedett a baleset során. Nem lehet tudni, hogy esetleg marad-e neki valami komolyabb baja, ha felépül… Félek nagyon, hogy ha nem éli túl, akkor én abba tuti belehalok. A szüleit értesítettük így nemsokára ők is ide érnek. Hajnali három környékén egy orvos lépett ki az ajtón. Mindnyájan felpattantunk, hogy valami információt tudhassunk meg Liamről.

- Mr. Payne hozzá tartózói? – kérdezte monoton hangon.

- Igen. Én a menyasszonya vagyok. – léptem elé miközben szegény Harry kezét szorongattam. – Hogy van Liam? – kérdeztem rekedt hangon. Lélekben felkészültem a legrosszabbra is, de arra gondolni sem akarok.

 - Sajnos rossz hírt kell közölnöm. – felelte és éreztem, hogy a lábaim remegni kezdenek az idegességtől. Niall lépet mellém és a derekamnál fogva magához ölelt.

– Mr Paynnek többször is leállt a szíve műtét közben. – felelte és éreztem, hogy zsibbadni kezd az arcom és az egész testem.

- Nem! Az nem lehet! – hadarta Zayn kétségbe esetten.

- Nem könnyű tudom, de a fiatalember nagyon küzdhet az életéért. Sikerült vissza hoznunk, de sajnálattal kell közölnöm, hogy beállt nála az agyhalál. A gépek tartsák csakis életben. –sóhajtotta keservesen.

- De ugye fel fog ébredni? –kérdezte Harry.

- Az esetek 99%-ban nem ébrednek már fel. – magyarázta. Ekkor éreztem azt, hogy minden elsötétül előttem. Utolsó emlékem, hogy Niall karjaira nehezedek majd elájultam.  

*6 hónap múlva*

  Már fél év telt el a baleset óta és Liam állapota semmit sem változott. Rettenetes nélküle lenni, hogy nem beszélgethetek vele. Hiányzik a mosolya és a hangja. A kórházban lakok szinte már én is. A családja is ide utazott és most a lakásunkban szállnak meg. Az anyukájával nem valami jó a viszonyom, mert nem egy ilyen fajta lányt képzelt el a kisfia mellé. Napról napra nehezebb az egész helyzet. Liam apukája azonban feltétel nélkül szeret és befogadott a családba. A testvéreivel pedig nagyon jó viszonyban vagyok. Későn este szoktam haza érni mikor már mindenki alszik. A napom 16 órájában mellette ülők a kortermében. Rengeteg ajándékot küldenek neki a rajongói is. Otthon már egy egész szoba tele van, virágokkal és plüss macikkal. Twitteren pedig világtrend lett heteken keresztül, hogy Liam ébredj, felkérlek. Biztosan nagyon örülne neki, ha tudná. De én mindig beszélek hozzá, csak nem tud válaszolni. Pedig minden vágyam, hogy felébredjen, és ott lehessen a kisbabánk születésénél. Igen a baba hetek kérdése és megszületik. Nagyon félek, hogy egyedül kell felnevelnem. Attól meg a hideg is kiráz, hogy a kisfiam apa nélkül cseperedjen fel. Ha elveszítem Liamet akkor soha többé nem fogok senki mással lenni. Ő életem nagy szerelme, habár erre későn jöttem rá.     

- Zavarlak? – kérdezte egy hang a hátam mögül.

- Nem. – sóhajtottam. Niall leült a mellettem lévő fehér székre, Liam ágya mellett.
- Hogy bírod? – kérdezte csendesen.
- Nagyon nehezen. Napról napra rosszabb. Hiányzik nagyon. –motyogtam. Egy kósza könnycsepp szántotta végig az arcomat. Niall megfogta a kezemet és megszorította.

- Most erősnek kell lenned, magadért és a babáért is. Legfőképpen pedig Liamért. Mi a srácokkal itt leszünk neked mindig. Tudom, mi csak barátok vagyunk, de segíteni fogok a gyereknevelésben. Mielőtt bármit is mondanál, tud, hogy ezt el kellet, mondjam. – hadarta szinte megállás nélkül. A sírás ismét kitört belőlem. Perceken keresztül sírtam szőke hajú barátom vállán.

- Romlanak az esélyei a doktor szerint. Mi van, ha nem fog felébredni? Az esetek legnagyobb százalékában kikapcsolják a gépeket és az illető meghal. Liam nem halhat meg Niall, nem élném túl. – zokogtam kétségbeesetten. Nem szólt semmit sem, mert tudja, hogy igazam van, ahogy az orvosnak is.

- Liam erős, vissza fog jönni. Csak türelemmel kell legyünk. – puszilt bele a hajamba. Szipogva kezdtem kicsit lenyugodni. Pár perc múlva Liam kezelő orvosa lépett be a szobába.

- Mrs Payne, egy fontos dologról szeretnék önnel beszélni. – kezdte a doktor egészen nyugtalanító hangon.

- Igen, mondja csak. – motyogtam.

- Lassan lejár az idő amennyit a gépeken keresztül életbe tarthatjuk Mr Payne-t. Fél év alatt semmi nem történt, ami arra utalna, hogy felébredjen. – sóhajtotta.

- Mikor akarják lekapcsolni? – kérdezte közbe vágva Niall.

- Holnap. – magyarázta miközben tétován ácsorgott. Éreztem, hogy a szívem elszorul és a szememet könnyek szurkolják. Az orvos pár biztató szó nélkül köszönt el és ment ki a teremből.

- Haza kell, menjek szólni a családjának. – pattantam fel. Niall azonban a kezemet elkapva nyomott vissza a székre.

- Majd én szólok nekik is és a srácoknak is. – mondta majd telefonját elő véve tárcsázta Harry-t. Beszámolt neki mindenről, amit az orvos mondott és közben ő is elsírta magát. Miután lerakta Harry-t utána Liam szüleit is értesítette. Másfél órán belül pedig Liam minden közeli hozzá tartozója jelen volt már. Mindenki vele akarta tölteni az utolsó napot. A hiánya iszonyatosan szörnyű lesz. Felfoghatatlan számunkra az egész. A legszörnyűbb pedig, hogy sose foghatja a kezeiben a gyermekünket. Ő volt a legboldogabb a baba érkezése miatt. Elkeserítő az egész helyzet. Miért pont neki kellet balesetet szenvednie? Nem érdemelte meg, mert ő a legnagyszívűbb ember ezen a Földön. Segített a zenéjével több ezer emberen. Nem ilyen halált érdemelt és legfőképpen fiatalon. Most kezdte volna élni csak az életét. A nap végére a többiek elköszöntek Liamtől, majd tőlem is. Egyedül maradtam és csakis a gépek pityegése hallatszót. Csendben felidéztem a vele eltöltőt, hónapokat. Arcomra halvány mosoly szökött és egyben sírtam is. Gondolkodás nélkül kezdtem el beszélni hangosan Liamhez.  

- Ugye tudod, hogy nagyon fogsz hiányozni. Örökké szeretni foglak Liam. Sose szerettem még senkit enyire mint téged. Bármit megcsinálnák azért, hogy felébredj. Nem akarlak elveszíteni, túl fontos vagy számomra. Nem vagyok kész arra, hogy elengedjelek. Erre ne is akarjon senki kérni, mert erre nem lehet késznek lenni. Liam bárhol is vagy, tud, hogy szeretlek. Sose foglak elfelejteni. – motyogtam elakadó lélegzettel.
A homlokára egy puszit adtam, majd a kijárat felé indultam a kávé automaához, mikor a hátam mögül köhögést hallotam majd egy hangot is, amitől ki hiján szívroamot kaptam.

- Adnál egy pohár vízet? – kérdezte bátyadt és fáradt hangon. Az ágyához loholtam és azonnal megnyomta a nővérhívó gombot.