Új blog!

Sziasztok! :)

Itt az új blogom , amit már ígértem! :))

Remélem ezt is olvasni fogjátok! :)

Fanni

http://sohasemhagylakegyedul.blogspot.hu/

Epilógus

Sziasztok drágáim!
Itt van Emma és Liam történetének az utolsó része. Köszönöm, hogy velem tartottatok idáig, hogy a pipákkal és kommentekkel visszajelzést kaphattam tőletek, a feliratkozásokat és az oldalmegjelenítéseket. Szeretnélek titeket megkérni, hogy most utoljára is fejezzétek ki a véleményeteket, hogy tanulni tudjak belőle. A blog elejét visszaolvasva rájöttem, hogy isszonyatosan kezdtem az írást. Épp ezért ahogy lesz időm a tanulás mellet, újra fogok néhány részt írni. Szóval ne tűnjetek el az oldaltól. Be fogom most fejezni a My Life is not Perfect című blogomat is. Akit érdekel az tartson ott is velem. Aztán lassan neki állok egy új blognak, amiben a főszereplője ismét Liam Payne lesz. Nem szeretném az időtőket rabolni.
Jó olvasást!
Puszaaa
Fanni

*Emma Reed*

Hatalmas boldogság kerített hatalmában mikor a karjaim közt tarthattam kisfiamat. Annak meg pláne örültem, hogy Liam emlékezete visszatért. Épp időben tudott még bejönni velem. Bár miatta indult be a szülés, mert elég csúnya dolgokat vágott a fejemhez. Persze tudom, hogy direkt nem bántana meg semmivel. Azt sem értettem, hogy mikor behoztak engem a kórházba, hogy ő minek jött be. Talán bűntudatból vagy talán azért, mert érdekeltem. De mikor belépet a szülő szobába és a szemembe nézett, láttam, rajta ahogyan rám nézett, hogy valami megváltozott rajta. Újra a régi önmaga lett. Mikor bocsánatot kért tőlem egyszerűen nem érdekelt, hogy miket mondott nekem. Az volt a fontos, hogy újra az a fiú, akibe beleszerettem. Éreztem, hogy ezek után már a boldogság vár ránk. Főleg a baba miatt. Austinnak köszönhetően egy igazi boldog család lettünk. Miután kitoltak a szülő szobából kicsit kimerült voltam. A többiek gratuláltak a babához, aztán eleinte beszélgettek még, de egy idő után csend lett. A szememet kinyitottam és a szobába senki sem volt csak Liam. Ott ült mellettem és az arcomat fürkészte. Perceken keresztül csak egymás szemébe mélyedtünk. A csendet Liam törte meg.

- Nyugodtan aludhatsz. Itt leszek, mikor felébredsz. – súgta.

- Látni akarom Austint. – motyogtam. Nevetett egyet és megpuszilta a homlokomat.

- Most pihenj, amint haza jöttök, eleget dajkálhatod majd. Megkértem a srácokat, hogy csinálják meg a szobáját. Remélem, nem szúrják el legalább ezt. – nevetett halkan. Az arcomra egy mosoly ült ki.

- Rendben. Szeretlek. – motyogtam fáradtan.

- Emma… - suttogta.

- Hmm? – kérdeztem vissza félálmomban. Nem szólt semmit, viszont megéreztem, hogy a gyűrűs ujjamra felhúz valamit. Azonnal elmosolyodtam.

- Szeretlek én is. Most viszont aludj csak. . mondta és én azonnal mély álomba zuhantam.  

*6 hónap múlva*

Olyan álomszerűnek tűnik az egész életem. Mintha csak egy mese világba pottyantam volna és az egész eddig történtek csak a képzeletem szüleményei. Sosem gondoltam volna, hogy egy napon boldog anyuka leszek egy boldog párkapcsolatban. Minden napjaimat mára már Liam Payne feleségeként élem. Az esküvő meseszerű volt. Minden úgy alakult, ahogyan elterveztük a baleset előtt. Olaszország egyszerűen csodás volt. Nászútra nem igen volt időnk még, ugyanis minden percünket Austinra szenteljük. Austin összehozta az egész családot, és talán neki köszönhetjük, hogy Liam újra a régi önmaga lett. Hatalmas örömmel vittük haza otthonunkba a kisfiúnkat. A minden napjainkat pedig bearanyozta. Sokkal szorosabb a kapcsolatunk Liammel mint amilyen volt. Liam rengeteget foglalkozik a gyermekünkkel, amit nagy mosollyal nézek mindig. A mostani alkalom sem volt máshogyan. Liam az ágyunkon feküdve ölelte magához a babánkat. Dúdolgatott neki egy számomra kedves dallamot. Ez a dal szinte már az életünk egyik dala lett. Hozzánk tartozik. Mosolyogva másztam fel az ágyra hozzájuk és nyomtam egy csókot Liam arcára. Kezembe vettem Austint és az ő kis arcára is egy puszit nyomtam. Ahhoz képest, hogy mennyit féltem, hogy mi lesz, ha nem tudok jó anya lenni, jól bele jöttem a szerepbe. Nem sok időm volt ahhoz, hogy megtanuljam, mit kell csinálnom, viszont ösztönszerűen jön az egész.  Idén nyáron kicsit nosztalgiázni fogunk, ugyanis elutazunk mindnyájan abba a táborba ahol megismerkedtünk.

- Lassan indulni kellene. – mondtam miközben Austint figyeltem.

- Egyet értek. Harryék szerintem már oda értek, meg Zaynék is. A csomagokat kiviszem a kocsiba, aztán mehetünk is. – hadarta, majd eltűnt a szobából. Pár perc múlva elszántam magam, hogy utána menjek. De előtte végig néztem a szobában, hogy nem hagytam-e esetleg valamit itt. Nem tűnt fel semmi, ezért kisfiammal a kezemben lementem a nappaliba. Felkaptam a táskámat aztán a kocsihoz mentem. Liam az utolsó bőröndöt is a helyére tette, addig én Austint helyeztem be a baba ülésébe. Biztonságosan bekötöttem, aztán egy puszit nyomtam kicsiny homlokára. Le sem lehetne tagadni, hogy Liam gyereke. Nagyon hasonlít már most az apjára. Az arcvonásai és a mogyoróbarna szemei. Beszálltam én is és megvártam amíg Liam is beszáll.  Az autó felmordult alattunk, mikor gyújtást kapott. Pár perc múlva pedig elindultunk. Órák hosszat kocsikáztunk mikor végre megpillantottuk a tábor feliratát. Megkönnyebbülten sóhajtottunk fel mikor leparkoltunk a faház előtt. A kocsi ajtót hirtelen kinyitotta nekem valaki. Nagyot csodálkoztam egy pillanatra, de aztán rögtön a nyakába ugrottam.

- Niall! – visítottam nevetve. Vigyorogva felkapott és forgott velem. Nevetve tett le a tulajdon lábaimra. Közben a többiek is kijöttek a házból.

- Sziasztok! De jó titeket újra látni. – mondtam miközben mindenkit átöleltem. A kocsiból eközben Liam már kivette Austint.

- Hogy van a baba? – kérdezte Naomi.

- Egész jól. Éjszakákat hál’ isten átaludja. Ritkán is sír, szerencsénkre nyugodt természetű. – magyaráztam.

- Akár csak az apja. – vágott közbe Liam. Ezen persze mindenki kuncogott egy sort. Mikor elindultunk befelé, egy autó parkolt még le. Oda kaptam a fejemet és mikor megláttam, hogy a két öcsém és a szüleim szállnak ki, rögtön feléjük rohantam, mint egy óvodás kislány. A többiek pedig mosolyogva figyeltek bennünket a teraszról. Az esküvő előtt a szüleimnek bemutattam Liam - et, mint a vőlegényem és a gyerekem apja. Most azonban már férjemként üdvözölhetik. Bementünk a nappaliban ott mindenki meg szerette volna dajkálni Austint. A nap további részében a hátsó teraszon üldögéltünk illetve berendezkedtünk. A szüleim boldogan vállalták, hogy vigyáznak ma az unokájukra, mi pedig csak menjünk szórakozni a többiekkel. Így hát a délután nagy részét a tónál töltöttük. Szerintem úgy nézhetünk mind ki, mint egy csapat kamasz, akiket most engedtek ki az elme osztályról. A srácok üvöltve futottak bele a vízbe, majd nagy csatába kezdtek. Mi lányok a napozás mellet határoztuk el magunkat.

- Demi amúgy mi a helyzet Niallel? – kérdezte Eleanor. Demi szemlátomást zavarba jött a kérdéstől.

- Hát… este akartuk elmondani, de mit várjunk addig. A múltkorijában Los Angelesbe kellet utaznom az egyik barátnőm születésnapi partijára, és Niall is jött velem. Kicsit többet ittunk a kelleténél és hát reggel mellette ébredtem fel egy száll semmiben… - hadarta Demi, de közben Naomi közbe vágott.

- Miért eddig nem vele aludtál? – kérdezte. Kötelességemnek éreztem, hogy kiálljak Demi mellet most.

- Igazából nem jártak. Niall nekem mindent elmondott már régen. – magyaráztam. Demi hálás pillantást vetett felém. Demi elmagyarázta a többieknek is az egészet, amit csodálkozva fogadtak.

- Akkor reggel kérte meg, hogy legyek igazából is a barátnője. – tért vissza a témához. – De van egy kis gond, amit még nem mertem neki elmondani. Valószínű, hogy terhes vagyok tőle. Sőt ez biztos is, mert megcsináltam a tesztet. – motyogta. Ekkor mindegyikőnk álla a talajt súrolta. A csendet Zayn nyavalygása törte meg.

- Perrie nézd mit csinált Louis a hajammal! Összevizezte. – nyávogta.

- Zayn ne hisztiz, mert most jobb téma volt, mint a hajad. – dorgálta meg Perrie.

- Mégis mi fontosabb a hajamnál? – kérdezte duzzogva.

- Hát például az, hogy Deminek és Niallnek is kisbabája lesz. – magyarázta Eleanor.

- Mink lesz nekünk? – kérdezte a hátunk mögött Niall. Észre sem vettük, hogy ő is kijött a vízből. – Te terhes vagy? – kérdezte Demitől.

- Igen. – motyogta a homokot tanulmányozva. Niall egyszerűen fogta magát és az erdő felé rohant. Összenéztem a többiekkel és utána indultam. Valahogy éreztem, hogy merre kell keresnem. Arra a kis tisztásra értem ahol randizgatunk. A tisztás közepén ült a földön.

- Niall? Minden rendben van? – kérdeztem mellé érve. A fejét megrázta miközben felnézett rám.

- Félek. Én még nem készültem fel arra, hogy gyerekem legyen. – hadarta. Szemében is látszódott a félelem. Leültem mellé a puha fűbe.

- Szerinted mi felkészültünk Liammel? Nem volt választásunk, ahogy most nektek sincs. Szereted Demit igaz? – kérdeztem és megvártam a válaszát.  Határozottan bólintott egyet. – Akkor semmi baj nem lesz. A baba közelebb fog titeket hozni. Remek apa lesz belőled Niall, ahogyan Austinnal is bánsz és törődsz. Nem kell félned, mi mellettetek leszünk. –magyaráztam gesztikulálva.

- Köszönöm! – mondta miközben átölelt. Az arcára kiült a szokásos mosolya. – Most viszont menjünk vissza a többiekhez, még beszélnem kell Demivel. Mielőtt elkönyvel magában egy seggfejként. – mondta, majd felsegített a földről. Csendben indultunk vissza a csapathoz. Mikor oda értünk akkor Niall és Demi elindultak sétálni. Liam közben kijött a partra és átölelt. Fejemet a vállára hajtottam miközben a többiekkel beszélgettünk. A fejemet Liam vállára hajtottam és a lélegzését figyeltem. Mellkasa egyenletesen mozgót fel és le. Az ujjaival a hajamat babrálta. Az idő csak telt és múlt, mikor Niall és Demi kéz a kézben sétált ki az erdőből. Arcukon mosoly kerekedett ki, mikor leültek mellénk.  

- Na minden rendben van? – kérdeztük egyszerre. Bólintottak egyet, majd Niall barátnője álla alá nyúlva, megcsókolta.

- Minden rendben van. Megbeszéltük a dolgot és ezek szerint nemsokára még egy babával lehet foglalkozni majd. – hadarta Niall miközben Demi kezét fogta. Jó érzés volt rájuk nézni, végre boldognak látszik tényleg. Emellett nem kell azon gondolkodnom, hogy vajon ha átölel vagy megpuszilja az arcomat, hogy szeret e még úgy. Hiszem és tudom is, hogy köztünk soha sem lesz már semmi. Mindketten felnőttünk a pár év alatt. A mi szerelmünk afféle gyerek szerelem volt. Hasonló természetünknek köszönhetően illetünk csak össze valamennyire. De bele gondolva sosem passzoltunk össze, mint egy kirakós darabkái. Tekintetem összeakadt Liamével. Mosolyogva hajolt oda hozzám. Ajkait az enyémekre nyomta miközben a kezeimet a nyaka köré tekertem. A nagypapája mondta nekem még az esküvőnk után, hogy sosem látta még ilyen boldognak egy lány mellet sem. Szerinte mi egymásnak lettünk teremtve. Csókunkba bele mosolyodva váltunk szét. Akár hányszor csak ránézek, mindig elgondolkozok azon, hogy mivel érdemeltem ki ezt a csodás embert magamnak. Nem egyszer suhant át a fejemben az sem, hogy ő mit láthat bennem, ami annyira megfogta őt.

- Megint min agyalsz már? . kérdezte halkan, miközben rázkódott a nevetéstől.

- Hmm... Csak elgondolkodtam kicsit. Majd később elmesélem, ha szeretnéd. – motyogtam miközben a barna íriszeibe meredtem.

   - Rendben. Jössz úszni te is? – kérdezte a tó felé intve. Észre sem vettem, hogy már csak mi ülünk a parton. Bólintottam és kézen fogva ugrottunk a kellemesen hűs vízbe. Kezeimmel Liam nyakába kapaszkodtam, a lábaimat pedig a csípője köré kulcsoltam. Élveztük egymás és a barátaink társaságát. A Nap kezdett azonban eltűnni az égboltról. Közeledett az est, ami egy újabb nap végét jelenti. A naplementét a parton ülve néztük végig nevetgélve. A fény olyan szögbe ért a víz felszínéhez, hogy az egészet narancsszínben áztatta. Miután végig néztük a csodaszép természeti látványt, elindultunk vissza a házhoz. Én alig vártam, hogy kisbabámat a kezemben tarthassam már megint. A szobánkban az ágyon játszottam vele, mikor valaki kopogott az ajtófélfán. Oda pillantva mosoly kerekedett az arcomra. Liam bátorítóan intett nekem, hogy kövessem. Austint anya kezébe adtam és elhadartam, hogy a vacsoránál találkozunk, majd kimentem az udvarra kedvesem után. Fejemet jobbra-balra kaptam, de sehol sem láttam.  Megkerültem a házat és a hátsó udvaron megpillantottam egy fűzfának támaszkodva. Az eget nézegette éppen. Karjaimmal átöleltem és a nyakába fúrtam az arcom. Élveztem a kellemes illatát és a testéből áradó melegséget. Kezeivel magához szorított gyengéden. Mikor kicsit eltávolodtam tőle, akkor a kezemet gyengéden megfogva, húzott arrébb a fűben. Hirtelen leült és én pedig követtem a példáját. Egymás mellett feküdtünk a csillagokat bámulva.

- Milyen jó így most minden. – súgta. Éreztem, hogy közben mosolyog.

- Igen, minden annyira nyugodt és békés. Megnyugtató. – motyogtam.

- Minden, amire vágyni lehet egy embernek, nem igaz? – kérdezte miközben az eget tanulmányozta.

- Bárcsak minden így maradna öröké. – mondtam és közelebb húzódtam Liamhez.

- Nézd! Hullócsillag, kívánj valamit gyorsan. – hadarta. Magamban megismételtem az előző mondatomat, majd megcsókoltam Liamet.

- Nem bántad meg, hogy összejöttél velem? Az amnéziád talán egy menekvés lehetet volna, ott folytathattad volna az életed ahol még nem találkoztunk újra. – hadartam, de a kezével befogta a számat.

- Életem egyik legnagyszerűbb dolga, hogy megismertelek és az, hogy az enyém vagy. Ne gondolkozz, ilyen butaságokon kérlek. Szeretlek és szeretni is foglak ameddig csak élek. Nekem te vagy a tökéletes nő a földön és mindenhol. Értsd meg végre, kérlek. Nekem te és Austin vagytok az életem értelmei. – magyarázta majd megcsókolt.

- Én is szeretlek és szeretni is foglak öröké. Nekem ti vagytok az életem egyetlen értelmei. – motyogtam remegő hangon.

- Vissza kéne menni a többiekhez, mert Niall a végén nem hagy kaját nekünk. – sóhajtotta, majd nevetni kezdett. Belőlem is kitört egy kisebb kuncogás. Felsegített a földről, majd kézen fogva indultunk meg a ház felé. Odabent már nagyban zajlott a vacsora, így hát leültünk az üres helyekre és mi is enni kezdtünk. Az evés közben mindenki jól szórakozott. Louis nem bírta kihagyni a vicceit és legalább tízet elmesélt egymás után. Az oldalam már fájta a nevetéstől. Austint kivettem anya kezéből és felvittem a fürdőbe, hogy megfürdessem és lefektessem aludni. Kicsit sírt mikor elkezdtem levetkőztetni, de ahogy elkezdtem neki gügyögni, már is elhallgatott. Fürdés után felöltöztettem, majd befektettem a kiságyba. Dúdoltam neki egy kis ideig, édes kis szuszogásából viszont észrevettem, hogy elaludt. puszit adtam az apró kis fejére, majd elindultam lefelé. Azonban senki sem volt már odalent. Kimentem a kertbe, ahol kör alakban ültek a tábortűz körül. Niall kezében ott volt a gitárja, amivel egy dalt játszott. Leültem Liam és Naomi közé a fatörzsön, ami paddá lett alakítva. Még négy ilyen pad volt a tűz köré helyezve. A fejemet Liam vállára hajtottam, ő pedig átölelt. Körbe néztem azokon az embereken, akik már a családom tagjai szinte. Demi ült az egyik padszélén Niall mellet, mellettük pedig Zayn és Perrie foglalt helyet. Eleanor és Louis pedig a másik padon az öccseimmel ültek. Mindegyik ember egy helyet foglal el a szívemben és fontosak számomra. Niall egy új dallamot kezdett játszani. Ezt a dalt azonnal felismertem, hiszen a kedvenc dalom a Rock Me. Harry elkezdette énekelni. Mosolyogva hallgattam a szólókat aztán a refrént, azt mind együtt énekeltük. Nem láthatom mi fog a jövőbe történi, de azt biztosan tudom, hogy sohasem fogok senkit sem úgy szeretni, mint Liamet és Austint. A barátainkkal pedig mindig kitartunk majd egymás mellet, és hiszem, hogy most már semmi baj nem fog adódni. Persze biztosan lesznek hullámvölgyek, de azokat együtt fogjuk megoldani. Életem legjobb döntése volt, mikor eljöttem ebbe a táborba. Mert ha nem tettem volna meg, akkor most nem lenne egy szerető férjem és egy imádni való kisfiam.

***VÉGE***

30.Fejezet

Sziasztok drága egyetlenjeim!
Itt is van az új rész.
Köszönöm a pipákat és a kommikat.
Remélem tetszeni fog a rész.
Jó olvasást!
Puszaaa
Fanni

*Liam Payne*

  Mikor a szememet kinyitottam egy kicsit meglepődtem. Nem igazán tudtam, hogy éppen hol tartózkodom.  Talán kórházban lehetek, de nem tudom hogyan.  Egy szőke hajú lány volt a szobában, talán ápolónő lehet.  A lány, gondolkodás nélkül a nyakamba borult és sírni kezdet. Közben olyanokat magyarázott, hogy mennyire hiányoztam már neki. Perceken belül egy csapat orvos vett körül. A lányt ki kísérték a szobából majd vizsgálatokat végeztek el rajtam.  Nem értettem, hogy mi történik velem.  Órák múlva vissza toltak a kortermembe. Pár perc múlva pedig a családom és a barátaim vonultak be az ajtón könnyes szemekkel. Köztük volt az a szőke hajú lány is, aki az ébredésem pillanatában velem volt. Számomra ismeretlen volt az illető. Anyukám az egész arcomat puszikkal látta el, ahogy testvéreim is. Apu és a barátaim pedig ügyetlenül megöleltek. A szőke hajú lány is hozzám lépet és ajkait az enyémekhez közelítette, de az utolsó pillanatban elhúztam a fejemet. Értetlenül és összevont szemöldökkel néztem körbe tanácstalanul. Anyám arcán egy mosoly bujkált, míg a többiek zavartan pislogtak egymásra. A lány pedig lefagyva állt előttem.   

- Hol van Dani? – kérdeztem barátnőmet keresve.

- Hogy kicsoda?  - kérdezte felvont szemöldökkel Louis.

- Danielle Peazer, a barátnőm. Mi ezen olyan érthetetlen? – hadartam. A lány félve lépett hátra a srácokhoz, Niall pedig rögtön átölelte. Ha jól vettem észre, akkor az arcán valami csillogás féle volt, talán sírt.

- Haver te magadnál vagy? Látszik, hogy mennyit aludtál egy huzamban. De ez kurvára nem vicces. Nem kellene a menyasszonyodat ilyen rossz viccel szívatnod! Mert, hogy tud ez nem mulatságos. – vonta meg idegesen a vállait Zayn.

- Kicsodám? Nekem biztos nem. Én Daniellel vagyok együtt. – hadartam mérgesen. A szőke hajú lány sírva ment ki a szobából.

- Gratulálok Liam! – bosszankodott Lou és kiment ő is. Gondolom, hogy vigasztalgassa a csajt.

- Kisfiam veled meg mi történt?- kérdezte apám árgusszemekkel.

- Várjunk csak! Nem lehet, hogy…. – szólalt meg egy számomra másik ismeretlen lány.

- Amnéziás lehet? Liam mi az utolsó, amire emlékszel?- kérdezte mellém lépve Harry.

- A villában voltunk öten, mikor valaki csengetet… többre nem emlékszek. – motyogtam miközben további emlékek után kutattam. Harry a homlokára csapott és sóhajtva ült le mellém.  

- Liam ez évekkel ezelőtt volt haver…. ti már rég nem vagytok egy pár. – magyarázta Zayn is. Összevont szemöldökkel meredtem rájuk, mint egy durcás kis óvodás gyerek.   

- Szerintem nem nekem kellene, itt feküdjek, már bocsánat. – morogtam lesütött szemmel. – Hívjátok ide Daniellet, vele szeretnék beszélni. Addig hagyjatok, engem békén kérlek! – hadartam követelőzve. Mintha mindenkit arcon csaptam volna. Egytől egyig ledöbbenve figyeltek engem.  Dühkitörésemmel csupán annyit értem el, hogy egy orvos jött be a szobámba és kiküldőt, mindenkit. A fehér köpeny zsebéből elő vett egy fém tárgyat, amit bekapcsolt és a szemembe világított.  

- Mr. Payne megtudná, mondani, hogy milyen évet írunk? – kérdezte leülve mellém. Értelmetlennek tartottam a kérdését, de válaszoltam neki.

- 2013, de ez mégis milyen kérdés?- kérdeztem vállat rántva. Az orvos arca egy pillanatra eltorzult, de aztán komoly hangon szólalt meg.

- Fiatalember, a hozzátartozóinak még nem mondtuk, de minden bizonnyal emlékezet kiesésben szenved. Méghozzá elég hosszú idő esett ki a memóriájából.  – mondta és én meg nagyokat néztem. Összezavarodtam, nem értettem egyszerűen semmit.

- Doktor maga azt állítja, hogy évek emlékei egyszerűen elvesztek? Nem lehetne ezeket visszahozni valahogyan. – kérdeztem és reménykedtem benne, hogy esetleg egy gombnyomásra minden visszatér.

- Várnunk kell, amíg az emlékek maguktól visszatérnek. Esetleg ott folytatja ahol az emlékei befejeződnek. De a maga esetében nehéz lenne a kis lurkó mellet majd. – magyarázta és é meg félbe szakítottam.

- Mégis maga milyen lurkóról beszél? Nem értem… - ráztam a fejem. - Hetek kérdése és megszületik a kisbabája uram. Büszke lehet a menyasszonyára, mert ezt a helyzetet elviselni nem lehetet neki könnyű. – hadarta és a szám pedig tátva maradt.

- Valami tévedés lehet, nekem nem lehet gyerekem… én magam is még egy nagy gyerek vagyok. Képtelenség. – suttogtam magam elé.  Hogyan lehet az, hogy nem emlékszek egy ilyen fontos dologra. Mereven bámultam magam elé, miközben emésztettem a hallottakat.

- Holnap reggel haza mehet, otthon sokkal könnyebben tér vissza az emlékezete. – felelte a doki majd kiment. Én pedig egyedül maradtam.  Reggel haza mehetek most csak az a fontos. Lehunytam a szemeimet, mert a sok vizsgálat kifárasztott. Másnap reggel mikor felébredtem már anyukám ült mellettem. Megpuszilta a homlokomat majd egy csésze teát, nyomot a kezembe. Gyorsan elkortyoltam, aztán kimásztam az ágyból és az ágyon lévő ruháimat felkaptam és átvonultam a fürdőbe felöltözni.  Mire visszatértem az orvos papírokat nyújtott át a kezembe, amiket alá kellet írnom. A korházból kilépve fotósok hada vett körül. Paul és a testőrök viszont biztonságosan kijutattak a kocsiba. Az út csendesen telt el. A fejemet az ülésnek támasztottam és kifelé nézelődtem.  Lelassított az autó majd meg ált.  A lakásba beérve köszöntem a családomnak, majd felmentem a szobámba. A falon képek sorozata díszelgett rólam és Emmáról. Egyik kép sem volt ismerős és az emlékek is odavesztek. Anyu szerint kaptam egy második esélyt az igaz szerelemre. Daniellel igazságtalanul szakítottam évekkel ezelőtt. A srácok elmondása alapján Danielle megcsalt engem és most is azzal a sráccal él együtt. Elfeküdtem az ágyamra és lehunyt szemmel próbáltam koncentrálni. Nem értem, hogy miért mondják azt a srácok, hogy nekem Emma a menyasszonyom. Az pedig pláne sokkoló, hogy tőlem vár gyermeket. Valami tévedés lehet az biztos. Nem lehetek ilyen fiatalon apa. Nekem a zene az életem, nem adhatom fel. Főleg nem egy olyan lány miatt, akit még csak nem is ismerek. Pár perc után kopogás hallatszott. Elmorogtam egy „Szabad” szó félét. Az ajtón egy olyan személy jött be, akire aztán nem is számítottam. Rögtön felpattantam az ágyról és pár lépést tettem felé. A száját mosolyra húzta és közelebb jött.

- Szia Liam! – köszönt, csilingelő hangon.

- Danielle! – motyogtam és közelebb mentem hozzá. A derekánál fogva húztam magamhoz közelebb. Perceken keresztül öleltem át.

- Örülők, hogy láthatlak. Na meg annak, hogy felébredtél. A srácok hívtak fel, hogy beszéljek veled. – magyarázta. A tekintetem nem tudtam levenni az arcáról. – Nézd, tudom, hogy te most abban a tudatban élsz, miszerint mi egy párt alkotunk. De Liam mi már nagyon régen szétmentünk. – motyogta.

- De én szeretlek, nem lehetne esetleg… - mondtam elfojtott hangon. Dani megrázta a fejét. A torkomban egy gombócot éreztem.

- Liam te nem engem szeretsz, azokat az érzéseket Ő iránta érzed. Jogosan szakítottál velem akkor… megcsaltalak, amit te nem érdemeltél meg. Ahogy én sem téged. Túl jó voltál hozzám, én hülye pedig kihasználtam a helyzetet. Ami köztünk volt az elromlott. Megváltoztunk mindketten és nem volt már valami jó. Ennek így kellet történnie. Te boldog lehetsz Emmával és a picitekkel majd. Biztosan rád fog hasonlítani a baba. Menni fog az apa szerep neked, hiszen mindig is értettél a kisgyerekekhez. – mosolygót. – Bevallom eleinte féltékeny voltam Emmára. De aztán hivatalosan is összejöttem a mostani barátommal. Boldog vagyok vele… Régen azt hittem, hogy tőled lesz majd egyszer gyerekem. De mikor a tévében láttam a bejelentést, hogy megkérted Emma kezét és azt, hogy babátok lesz. Ott eldöntöttem magamban, hogy nem fogok közétek állni. Ezért remélem megérted a helyzetemet most. Nem akarok vissza élni a helyzettel. Az emlékezeted bármikor visszatérhet. Utána csak megutálnál. Nem szeretnélek kihasználni. – magyarázta lassan, hogy megértsem.

- Hogyan tudtam mindent elfelejteni? Egyszerűen nem emlékszek semmire. – hadartam és a tenyerembe temettem az arcom.  Kezeivel végig simított a hátamon.

- Nekem mennem kell táncra most. De ha szeretnél esetleg egy jót beszélgetni vagy a szívedet kiönteni esetleg, akkor tudod a számomat. Hívj bátran és azonnal jövők. Rendben? – kérdezte és felállt az ágyról.

- Persze. – sóhajtottam. – Majd találkozunk nemsokára. – motyogtam.

- Hogyne. Addig is vigyázz magadra Liam. – mondta majd átölelt.

- Te is Danielle. – feleltem. Kikísértem a szobából majd a lakásból is. Előtte elköszönt anyukámtól is. Az ajtóban még egyszer megölelt, aztán búcsút intett. A nap további részét a szobám magányában töltöttem el. Twitteren posztoltam a rajongóinknak a hírt, hogy visszatértem és jól vagyok. Aztán este gondolkodtam azon, hogy egy kicsit átugrok a srácokhoz. Bele bújtam egy pulcsiba és a cipőmbe, majd próbáltam kiosonni a házból. De persze anyu észrevett. Figyeli szinte minden lépésemet.

- Hova fiatalember? – kérdezte karba tett kézzel.

- Át megyek kicsit a srácokhoz. Beszélnem kell velük. – magyaráztam.

- Nem ér rá esetleg holnapig? Már este van édes fiam. – morogta anya. Megráztam a fejem és a kilincs után nyúltam.

- Nem ér rá holnapig. Most kell beszélnem velük. – hadartam egy szuszra. Futva tettem meg az utat a 1D villáig. A lépcsőkön felkocogtam majd csengetés nélkül besétáltam. A nappaliban Harry nézte a tévét, Zayn és Louis társaságában. Niallt meg sehol sem láttam.

- Sziasztok! – köszöntem nekik vigyorogva.

- Liam, hát, szevasz, tesó! – köszöntek és gyorsan körém gyűltek. Lepacsiztam mindegyikükkel.

- Niall? – kérdeztem tőlük. A fejükkel az emeletre vezető lépcsőre böktek. Levettem a cipőmet majd felindultam az emeletre. Barátom szobája előtt megálltam és bekopogtam. Miután hallottam, hogy szabad, azután beléptem az ajtón. Niall az ágyán ült a laptopjával az ölében. Rögtön lecsukta amint meglátta, hogy én vagyok az.

- Liam, hát te? – kérdezte csodálkozva.

- Beszélni szeretnék veled, vagyis azt szeretném inkább, hogy te mesélj nekem valamiről. – magyaráztam. Megütögette maga mellet, az ágyat, jelezve, hogy foglaljak helyet.

- Miről szeretnél hallani? – kérdezte a fejét vakargatva.

- Inkább kiről… Mesélj nekem Emmáról. Hogy ismertük meg? – kérdeztem a talajt tanulmányozva.

- Hát… Paul ránk dumált egy nyári tábori állást. Emma is ott dolgozott a nyáron. Emlékszem éppen a tábori dolgozóknak volt gyűlése mikor először megláttam.  Louis beszélgetett vele éppen. Te azt hiszem pont az után szakítottál a kocsidnál Daniellel. Ahogy Emma mesélte épp az esti műszaknál találkoztatok. Te nem voltál ott az esti nyitó bulin. Mikkor éjjel vissza értünk mi a szállásra, akkor én még elmentem vacsorázni a sötét konyhába. Emlékszem kísértetnek hittem Emmát és el akartam fogi. Ezért rá vettetem magam és a földre zuhantunk mindketten. Egyszer csak ti négyen meg néztettek le ránk, hogy mi mégis mit csinálunk. Visszagondolva elég vicces volt a látvány. Aztán elhívtam egy randira. Te segítettél nekem megszervezni az egészet, ott jöttem össze Emmával. Te persze már bele voltál zúgva csak nem voltál képes elmondani, így magadban szenvedtél és minden további randinkat megzavartad. Majd a nyárnak vége lett. Emmát ide költözettük, persze te segítettél neki a csomagokat áthozni ide. A szüli napodon egy kicsit összevesztem veled, mert látványosan nyomultál Emmára. Majd egyszer Harry és Zayn elvitt engem bulizni. Kicsit elégé berúgtam és megcsaltam Emmát. Ekkor te a nagy hős vigasztalgattad. De ő fogta magát és eltűnt egy egész évre az életünkből. Az idő alatt turnéztunk és klipet forgatunk. Egy nap véletlenül mi ketten elmentünk Harryvel egy bárba. Ott találtuk meg táncosként dolgozva. Te rögtön lerángtad onnan és azonnal magaddal cipelted. Nem tudom mi történhetett akkor utána a lakásodba vele, de pár nap után jelenteted ki nekünk a hírt, miszerint ti egy párt alkottok. Nehezen tudtam elviselni a valós tényt. Hibáztam azon az estén. Életem legrosszabb húzása volt. Ha nem mentem volna, akkor el, akkor talán már tőlem várna babát és az én menyasszonyom volna. Hát mi turnéra mentünk és a turné vége felé derült ki, hogy Emma várandós lett. Te nagyon boldog voltál. Én tomboltam belülről és kívülről egyaránt. Aztán egyszer csak megkérted a kezét is. Ő boldog volt és te is. Én közben összejöttem Demi Lovatoval. Pár hét volt csak csupán hátra az esküvőig. Izgatott volt mindenki. A legénybúcsúdra igyekeztél, amit Harry szervezett neked, mikkor a baleseted történt. Emma teljesen összetört. Fél éven át ott ült minden nap az ágyad mellet a kórházban. Erős maradt miattad és a leendő gyereketek miatt. Reménykedett benne, hogy felébredsz és visszajössz hozzá. De tudta, hogy nagy az esély arra, hogy sose fogsz felébredni. Nem győztük a srácokkal benne a lelket tartani. Le a kalappal, hogy ezt így bírta. Aztán mikor a szemedet kinyitottad és hozzá szóltál. Neki az hatalmas ajándék volt. De aztán mikor olyan bunkón a szemére vetetted, hogy te Daniellet szereted és ő a te barátnőd… akkor tört el nála minden. Nagyon megbántottad, pedig tudja, hogy amnéziás vagy. De nem érdemelte ki azokat a szavakat. – mondta és keservesen sóhajtott egyet. A hosszú történeten csak ámultam. Egyszerűen képtelenségnek tűnik az egész történet. Nem lehet igaz.

- Niall ez a lány nem lehet a barátnőm… nem is ismerem. Nem, hogy gyereket neveljek vele. Én Daniellet szeretem. Ő az igazi. Ha ennyire tetszik neked Emma, akkor tessék, visszaadom. – kiabáltam.

- Te nem az a Liam vagy, akit megismertem. Fogalmam sincs mi történt azzal a sráccal, akit én testvéremként szerettem. De te ég és föld vagy ahhoz képest, aki voltál. Mi történt vele? A lelki ismereteddel? – kérdezte össze vont szemöldökkel.

- Az a Liam már nincs többé. Ez vagyok én, aki itt áll előtted. – kiabáltam továbbra is.

- Igazad van… az a Liam már ott meghalt a balesetben fél évvel ezelőtt. Most pedig arra van az ajtó, remélem, kitalálsz magadtól is. – kiabálta Niall. Rémisztő volt azt be kell, valljam. Dühösen csaptam be magam után az ajtót és a folyóson könnyes szemmel nézet rám Emma.

- Hallottál mindent? – kérdeztem szinte köpve felé a szavakat. A fejét előre billentette. – Niall szabad szóval, ha szeretnél, visszamehetsz hozzá nyugodtan. Hiszen mi a garancia arra, hogy nem tőle vagy terhes. – mondtam és elindultam a lépcső felé.

- Te hallod magadat egyáltalán. Tudod mit, ha ennyire bunkó vagy akkor tessék vissza is adom ezt. – kiabálta és egy gyűrűt dobott nekem. Felvettem a földről és a zsebembe tettem. Elindultam, lefelé de ő jött utánam és csak mondta a magáét. A srácok körénk gyűltek és csak hallgatták az egészet. Niall immár lent volt és Emmát próbálta csitítgatni.

- A francokat! – kiabálta mérgesen.

- Mi az? – kérdezte aggódva Niall.

- Ennek az okosnak köszönhetem, hogy felidegesíttetem magam és most folyt el a magzatvíz. – magyarázta.

- Louis hozd a kocsi kulcsot és indulunk a kórházba. Harry te hívd fel Naomit és Emma rokonait, hogy jöjjenek a kórházba. Többiek mi meg az autóba gyorsan. – parancsolta a teendőket. – Jól van Emma, nyugi. Minden rendben lesz. Ne idegeskedj, mert a babának ártasz vele. – nyugtatgatta a lányt miközben kifelé támogatta az ajtón. Beszálltam velük én is a kocsiba. Órákkal később pedig egy korteremben üldögéltem. Emma családja is megérkezet és persze az én szüleim is. Apám elég jó társaságnak bizonyult miközben csendben ültünk és vártunk. Egy orvos jött be a szobába, aki elmondta, hogy itt az idő. Nemsokára megszületik a baba. Mindenki elköszönt Emmától és kénytelen voltam én is. Amikor a szemembe nézett, láttam a tekintetében a csalódottságot és a reménykedést egyaránt. Sóhajtott egyet aztán az ápolok kitolták az ágyán. Ekkor hirtelen mintha egy filmszalag képei pörögtek volna le a szemem előtt. Ahogyan megismertem Őt és egészen a balesett napjáig. Mindenre emlékeztem hirtelen. A mosolyára, az érintésére, ahogyan azt mondja, szeret. Minden együtt töltött percünkre tisztán emlékszek már. A csalódót és megbántott arca is előttem ugrált. Daniellenek igaza volt. Azokat az érzéseket már rég nem iránta érzem, hanem Emma iránt. No és a babánk. Azt terveztük, hogy bent leszek vele a szülésnél. Ehelyett mit tettem én barom? Teljesen ki idegeltem és megsértettem. Nem vagy normális ember Payne. Értek az életem elszúrásához, ezt ki kell, jelentsem.

- Liam minden rendben vagy? – kérdezte Harry.

- Nem… - motyogtam magam elé. Többen felém figyeltek és értetlenül bámultak rám.

- Mi történt? – kérdezte Zayn.

- Emlékszek mindenre…. visszatért az emlékezetem. – hadartam. Niall felém kapta a fejét.

- Akkor még mégis miért vagy itt? Menj, már be akkor mielőtt Emma nélküled hozza világra a kisbabát. – morogta és a karomat megragadva ráncigált és belökőt egy ajtón. Az egyik nővérke rám aggatott egy sapkát és egy köpenyt. A szám elé pedig egy szájmaszkot adott. Ezek után tovább mehetem a másik szobába. Emma tekintete megtalálta az enyémeket. Arcára mosoly ült ki, miközben arcáról kövér könnycseppek gurultak végig. Mellé siettem és megragadtam a kezét. Ujjainkat összefontuk.

- Sajnálok mindent kicsim. Rettenetesen bánok minden szavamat. Mond, hogy meg tudsz nekem bocsájtani. – hadartam kétségbe esetten.

- Hát persze te lüke. – nevetett. Ekkor egy orvos jött be és Emma két lábát szétfeszítette.

- Asszonyom, ha háromig számolok, utána kezdjen el nyomni. – figyelmezette Emmát. Hosszas percek után pedig egy kisbaba hangos sírása törte meg a feszültséget. A babát félre vitték megfürdetni, aztán Emma kezébe adták. Ahogyan tudtuk is, kisfiúnk született. Olyan kis törékenyen nézett ki, mintha egy óvatlan érintéstől is összetörhetne. Most már tudom, hogy sose fogom Emmát és a babát magára hagyni. Nekem most már ők a családom.

29.Fejezet

Sziasztook drága ejetlenjeim!
Itt az új rész is :)
Remélem hogy tetszeni fog annak ellenére is, hogy kicsit nyálas lett.
Jó olvasást!
Puszaaa
Fanni

*Emma Read*  

Szinte majdnem összeesve futottam, ahogy csak bírtam. Nem érdekelt, hogy hány embernek megyek neki. Nekem csak az volt a fontos, hogy mellette legyek és megbizonyosodjak arról, hogy csak egy nagyon rossz viccnek szánta Harry a telefonhívást. Nem értem, hogy hogyan történt az egész, de szívem szerint sikítva rohannák ki a világból. Nem lehetet Liamnek balesete, mert mindig óvatosan vezet. Egyszerűen felfoghatatlan az, ami történt. A kórházba mikkor beértem teljesen elfáradtam. A sürgőségi osztályra futottam még mindig, mikkor a folyóson megpillantottam egy nagyobb társaságot ücsörögni illetve idegesen mászkálni fel le.

- Emma! – pattantak fel egyszerre. Nem érdekel, hogy ki mit gondolt, de szükségem volt az Ő ölelésére. Ő a legjobb barátom, nem számít mit tett velem. Én ugyan úgy félre léptem. Persze nem úgy értem ezt, hogy visszamegyek most Niallhez, mert ez sose fog megtörténi. Pusztán szükségem van most valakire, aki meg nyugtat és ezek után pedig Liam kijön az egyik korteremből miközben majd’ szétpukkad a nevetéstől és mindenki az kiabálja, hogy Átverés! .  De nem, ez nem történt meg sajnos. Pedig örömmel vetődnék bele vőlegényem karjai közé. A másik lehetőség az az, hogy ez egy rémálom. Nem lehet igaz ami Liammel történt. Egy súlyos tévedésről lehet csak szó. Niall széttárt karokkal várt, és amint oda értem hozzá, szorosan magához ölelt. A múltkori csók után volt egy beszélgetésünk, mindketten egyet értettünk abban, hogy barátok leszünk csak. A sírás kitört belőlem és perceken keresztül csak zokogtam. Niall igyekezett elcsitítani, de nem járt sikerrel.

- Mi történt? – suttogtam a szőke hajú fiú vállába. Arcomat a két tenyere közé fogta é kényszerített, hogy a szemeibe nézek. Bár a tekintette amúgy is fogva tartotta az enyémet. Jobban figyelve rá, észrevettem, hogy az ő szemei is könnyesek. A többiekre is ránéztem és mindnyájuk sírt.

- Rendbe fog jönni! – mormolta olyan halkan, hogy azt csak én tudjam hallani. Egy puszit nyomott a homlokomra és elengedett. Mindegyik fiú átölelt és próbáltak megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, és ne aggódjak annyira. Harry leültetett a folyósokon lévő műanyag székek egyikére és közben magához ölelt. Fejemet a vállára hajtottam és csak reménykedni tudtam, hogy minden rendbe jön. Az ember élete egy pillanat alatt felfordulhat, akár egy rossz döntéstől is. Pár perc múlva valaki egy pohár kávét nyomott a kezembe. Nem néztem fel, de azért mormoltam egy ’köszi-t’. Órák teltek el úgy, hogy semmit sem tudtunk Liam állapotáról. A többiek elmondása szerint most éppen műtik. Komoly sérüléseket szenvedett a baleset során. Nem lehet tudni, hogy esetleg marad-e neki valami komolyabb baja, ha felépül… Félek nagyon, hogy ha nem éli túl, akkor én abba tuti belehalok. A szüleit értesítettük így nemsokára ők is ide érnek. Hajnali három környékén egy orvos lépett ki az ajtón. Mindnyájan felpattantunk, hogy valami információt tudhassunk meg Liamről.

- Mr. Payne hozzá tartózói? – kérdezte monoton hangon.

- Igen. Én a menyasszonya vagyok. – léptem elé miközben szegény Harry kezét szorongattam. – Hogy van Liam? – kérdeztem rekedt hangon. Lélekben felkészültem a legrosszabbra is, de arra gondolni sem akarok.

 - Sajnos rossz hírt kell közölnöm. – felelte és éreztem, hogy a lábaim remegni kezdenek az idegességtől. Niall lépet mellém és a derekamnál fogva magához ölelt.

– Mr Paynnek többször is leállt a szíve műtét közben. – felelte és éreztem, hogy zsibbadni kezd az arcom és az egész testem.

- Nem! Az nem lehet! – hadarta Zayn kétségbe esetten.

- Nem könnyű tudom, de a fiatalember nagyon küzdhet az életéért. Sikerült vissza hoznunk, de sajnálattal kell közölnöm, hogy beállt nála az agyhalál. A gépek tartsák csakis életben. –sóhajtotta keservesen.

- De ugye fel fog ébredni? –kérdezte Harry.

- Az esetek 99%-ban nem ébrednek már fel. – magyarázta. Ekkor éreztem azt, hogy minden elsötétül előttem. Utolsó emlékem, hogy Niall karjaira nehezedek majd elájultam.  

*6 hónap múlva*

  Már fél év telt el a baleset óta és Liam állapota semmit sem változott. Rettenetes nélküle lenni, hogy nem beszélgethetek vele. Hiányzik a mosolya és a hangja. A kórházban lakok szinte már én is. A családja is ide utazott és most a lakásunkban szállnak meg. Az anyukájával nem valami jó a viszonyom, mert nem egy ilyen fajta lányt képzelt el a kisfia mellé. Napról napra nehezebb az egész helyzet. Liam apukája azonban feltétel nélkül szeret és befogadott a családba. A testvéreivel pedig nagyon jó viszonyban vagyok. Későn este szoktam haza érni mikor már mindenki alszik. A napom 16 órájában mellette ülők a kortermében. Rengeteg ajándékot küldenek neki a rajongói is. Otthon már egy egész szoba tele van, virágokkal és plüss macikkal. Twitteren pedig világtrend lett heteken keresztül, hogy Liam ébredj, felkérlek. Biztosan nagyon örülne neki, ha tudná. De én mindig beszélek hozzá, csak nem tud válaszolni. Pedig minden vágyam, hogy felébredjen, és ott lehessen a kisbabánk születésénél. Igen a baba hetek kérdése és megszületik. Nagyon félek, hogy egyedül kell felnevelnem. Attól meg a hideg is kiráz, hogy a kisfiam apa nélkül cseperedjen fel. Ha elveszítem Liamet akkor soha többé nem fogok senki mással lenni. Ő életem nagy szerelme, habár erre későn jöttem rá.     

- Zavarlak? – kérdezte egy hang a hátam mögül.

- Nem. – sóhajtottam. Niall leült a mellettem lévő fehér székre, Liam ágya mellett.
- Hogy bírod? – kérdezte csendesen.
- Nagyon nehezen. Napról napra rosszabb. Hiányzik nagyon. –motyogtam. Egy kósza könnycsepp szántotta végig az arcomat. Niall megfogta a kezemet és megszorította.

- Most erősnek kell lenned, magadért és a babáért is. Legfőképpen pedig Liamért. Mi a srácokkal itt leszünk neked mindig. Tudom, mi csak barátok vagyunk, de segíteni fogok a gyereknevelésben. Mielőtt bármit is mondanál, tud, hogy ezt el kellet, mondjam. – hadarta szinte megállás nélkül. A sírás ismét kitört belőlem. Perceken keresztül sírtam szőke hajú barátom vállán.

- Romlanak az esélyei a doktor szerint. Mi van, ha nem fog felébredni? Az esetek legnagyobb százalékában kikapcsolják a gépeket és az illető meghal. Liam nem halhat meg Niall, nem élném túl. – zokogtam kétségbeesetten. Nem szólt semmit sem, mert tudja, hogy igazam van, ahogy az orvosnak is.

- Liam erős, vissza fog jönni. Csak türelemmel kell legyünk. – puszilt bele a hajamba. Szipogva kezdtem kicsit lenyugodni. Pár perc múlva Liam kezelő orvosa lépett be a szobába.

- Mrs Payne, egy fontos dologról szeretnék önnel beszélni. – kezdte a doktor egészen nyugtalanító hangon.

- Igen, mondja csak. – motyogtam.

- Lassan lejár az idő amennyit a gépeken keresztül életbe tarthatjuk Mr Payne-t. Fél év alatt semmi nem történt, ami arra utalna, hogy felébredjen. – sóhajtotta.

- Mikor akarják lekapcsolni? – kérdezte közbe vágva Niall.

- Holnap. – magyarázta miközben tétován ácsorgott. Éreztem, hogy a szívem elszorul és a szememet könnyek szurkolják. Az orvos pár biztató szó nélkül köszönt el és ment ki a teremből.

- Haza kell, menjek szólni a családjának. – pattantam fel. Niall azonban a kezemet elkapva nyomott vissza a székre.

- Majd én szólok nekik is és a srácoknak is. – mondta majd telefonját elő véve tárcsázta Harry-t. Beszámolt neki mindenről, amit az orvos mondott és közben ő is elsírta magát. Miután lerakta Harry-t utána Liam szüleit is értesítette. Másfél órán belül pedig Liam minden közeli hozzá tartozója jelen volt már. Mindenki vele akarta tölteni az utolsó napot. A hiánya iszonyatosan szörnyű lesz. Felfoghatatlan számunkra az egész. A legszörnyűbb pedig, hogy sose foghatja a kezeiben a gyermekünket. Ő volt a legboldogabb a baba érkezése miatt. Elkeserítő az egész helyzet. Miért pont neki kellet balesetet szenvednie? Nem érdemelte meg, mert ő a legnagyszívűbb ember ezen a Földön. Segített a zenéjével több ezer emberen. Nem ilyen halált érdemelt és legfőképpen fiatalon. Most kezdte volna élni csak az életét. A nap végére a többiek elköszöntek Liamtől, majd tőlem is. Egyedül maradtam és csakis a gépek pityegése hallatszót. Csendben felidéztem a vele eltöltőt, hónapokat. Arcomra halvány mosoly szökött és egyben sírtam is. Gondolkodás nélkül kezdtem el beszélni hangosan Liamhez.  

- Ugye tudod, hogy nagyon fogsz hiányozni. Örökké szeretni foglak Liam. Sose szerettem még senkit enyire mint téged. Bármit megcsinálnák azért, hogy felébredj. Nem akarlak elveszíteni, túl fontos vagy számomra. Nem vagyok kész arra, hogy elengedjelek. Erre ne is akarjon senki kérni, mert erre nem lehet késznek lenni. Liam bárhol is vagy, tud, hogy szeretlek. Sose foglak elfelejteni. – motyogtam elakadó lélegzettel.
A homlokára egy puszit adtam, majd a kijárat felé indultam a kávé automaához, mikor a hátam mögül köhögést hallotam majd egy hangot is, amitől ki hiján szívroamot kaptam.

- Adnál egy pohár vízet? – kérdezte bátyadt és fáradt hangon. Az ágyához loholtam és azonnal megnyomta a nővérhívó gombot.

28.Fejezet

Sziasztok drága egyetlenjeim!
Boldog új évet mindenkinek
Remélem tetszeni fog ez a rész nektek. Tudom az előző kicsit lapos lett.
Jó olvasást
puszaaa
Fanni

  *Harry Styles*

Eljött a várva várt nap, mikor a srácokkal elvisszük Liamet  a legény búcsújára. Természetesen én magam vagyok a főszervezője de Zayn és Louis is besegített a szervezésbe. Hát Niall barátunk már kevésbé volt aktív és segítő kész. Véleményem szerint még mindig bele van zúgva Emmába, csak tagadja az egészet. Csak nem értem, hogy nem veszi észre hogy az egész nyílván való. Szereti Emmát… na és? Attól még hogy szerelmes azért nem kell elszúrni a mi jó kedvünket. Mert azt teszi. Mi boldogan szervezzük a bulit amíg ő csak duzzog. Fel kell fognia, hogy Emma már régen tovább lépet rajta és hogy ő most boldog Liamel. Sokszor elmondtam neki, hogy az egészet csakis magának köszönheti. Jó valamennyire az én hibám is, mert hagytuk azon az estén inni. De nem kellet volna ágyba bújnia azzal a macával. De a múlton nem érdemes rágódni, mert nem tudja megváltoztatni. Hülyeség lehet, amit tanácsoltam neki, de szerintem igaz. Lépjen tovább végre ő is és legyen boldog. Most például itt van Demi. Végre egy szép okos és tehetséges lánnyal lehet, aki nem a hírnevére és a vagyonára utazik. Sőt Demivel már jó ideje jóban is van. Ismerik egymást rendesen és mégis csak színlelik a kapcsolatukat. De hogy mégis ezt én honnan szedem? Hát onnan, hogy elbeszélgettem Niallel és elmondta, hogy Paul kényszeríti rá. Nem szeretné kihasználni Demit és ezért közben bűntudata van, mert tudja, hogy Demi titkon szerelmes is belé. Bevallom, én nem szívesen lennék Niall bőben. Nem elég hogy híresek vagyunk és ezért az utcán vagy bárhol lerohannak minket és alig várjuk, hogy biztonságban lehessünk otthon a párunkkal,de neki még lelki vívódásokkal is küzdenie kell. Erős gyerek azt be kell vallani. Végre hogy ne csak Niallel foglakozzak vissza rántottam magam a jelenbe. A csomagjaimat kihordtam az autómba, hogy lassan elindulhassak a 1D villához. Oda terveztem az indulást. Csak hogy humoros legyek eleinte Las Vegasba terveztem a bulit, de a szoros munka idő, miatt ezt ki kellet ,hogy lőjem a lehetőségek közül. A srácoknak persze nagyon tetszet az ötlet, el akarták játszani a Másnaposok című filmet élőben is. Paul és Liam lázasan tiltakoztak ellene. Én meg csak jókat nevettem a többiek hülyeségén és érveiken, hogy miért lenne jó épp Las Vegas. A választási listámon ezért maradt London. Egy klubot kibéreltem ahová Liam mostani és régi barátait is meghívtam. Jó hosszú listát nyomott elém Andy. Eszméletlen nagy buli lesz az biztos. Sztár barátokat is meghívtunk akik persze egy kis rögtönzőt koncerten jutalmazzák meg barátomat.  Az év bulija lesz szerény véleményem szerint, persze nekem köszönhetően. Az esküvőt is rám bízhatták volna. El tudnám képzelni Styles módra.  De a lányok mégis csak ügyesebbek az olyanhoz, mint én. Én másban vagyok jó, de az már az én tikom marad. Egyébként én nem vagyok egoista csak szeretek magamról beszélni és kész. Én is követtem el hibákat bevallom itt mindenkinek, de épp azoknak a hibáknak köszönhettem, hogy ilyen ember lettem.  Gondolatmenetemből Naomi érintése zökkentett ki. Az arcom mosolyra húzódott amint az ölembe fészkelte magát. Egyáltalán nem bánom azt,hogy elvállaltam azt a tábori állást. Ha nem tettem volna meg akkor, a mai napig is azt az életemet élném ami nem éppen példa mutató. De hála ennek a szépségnek, tudtam változtatni rajta.
- Mikkor indulsz?- kérdezte miközben az arcát a nyakamba fúrta. Kellemes jázmin illata megcsapta az orromat és egy kicsit elkábított.
- Nem tudom… lassan kéne. - sóhajtottam.  Az egyik hajtincsével kezdtem el babrálni közben.

- Remélem ,nem iszod le magad nagyon Harry, aztán meg nem tudod ,hogy mit csinálsz és megdöntesz valami idegen csajt. - hadarta és szinte megállás nélkül. Nem értem miért kell neki féltékenykednie. Tudja, hogy őt szeretem és kész, ja és nem csalnám meg őt sosem. Még Paris Hiltonnal sem.

- Ne félj, nem fogok hülyeséget csinálni és kész. – motyogtam és bele pusziltam a tenyerébe. Az arcára ismét kiült az a varázslatos mosolya. Pár percig még békésen ültünk össze bújva, de aztán sietősre fogtam magam. Az úton biztonságosan vezettem és szerencsémre egy örült vezetővel sem sikerült találkoznom.  A kocsimmal beálltam a garázsba, majd bementem a nappaliba. Már jó páran itt voltak.  Remek hangulat uralta az egész szobát. Nevetéseik és viccelődések. Remélem, ez megmarad az este folyamán is. Csodák csodájára Niall barátunk is egész jó kedvében szórakozik Louval. Liam pedig még sehol sincs. Direkt mondtam neki, hogy időben érjen ide. De majd magyaráz valamit kifogásként úgy is. Ha az embernek egy bulit rendeznek, akkor szerintem illene, időben megjeleni. Legalábbis ez az én szerény véleményem.

- Szerintem indulni kéne a bárba már. – szólalt meg Paul.

- De Liammel mi lesz? – kérdeztem értetlenkedve.

- Küldök neki egy SMS –t ,hogy oda jöjjön már. – folytatta Paul. Bólintottam és követtem.

- Remélem ott lesz mire oda érünk mi is. – morogtam az orrom alatt. Beültünk a kisbuszba és elindultunk a helyszín felé. Oda felé végig 1D számokat énekeltünk… Igen most gondolom mindenki fejében az a gondolat futott végig, hogy micsoda egoista egy bagázs vagyunk. De nem vagyunk azok. Eddig sem szálltunk el akkor ezután sem fogunk. A nagy éneklést az törte meg, hogy Pau hirtelen lefékezett. Értetlenül pislogtunk, mert még a klub közelében sem voltunk. Az ablakon kinézve állapítottuk meg, hogy dugóba keveredtünk. Nagyon jó lesz elkésni a buliról… és még én nyafogtam, hogy Liam nem ér oda időben. Hát Ő ott lesz már rég. Paul leszállt és néhány emberrel beszéljen, hogy mi történt. Zaynnel és Niallel együtt utána mentünk, hogy megtudjuk mi is az okát, hogy miért kell itt egyhelyben lennünk.  Az embereken küszködve sikeresen átjutottunk és amikor megláttuk Pault tudtuk, hogy valami baj van ,mert ritkán látjuk őt sírni de most sírt. Gyors léptekkel mentünk oda hozá, és a roncs kocsit azonnal felismertük.
- Úristen! – motyogtam magam elé.

*Liam Payne* 

Álmosan keltem ki az ágyamból reggel. Este kicsit későn értem haza egy vacsoráról. Emma ekkor már az igazak álmát aludta és nem volt szívem felébreszteni, ezért halkan bújtam be mellé az ágyba. Most viszont ő már nincs itt,és a helye is hideg. Ezek szerint már egy ideje felébredt és valamit odalent csinálhat. Ásítva indultam meg a fürdő szoba felé, hogy valamennyire összeszedjem magam. Estig össze kell, kaparjam magamat, mert különben Harry tuti kicsinál. Direkt megmondta, hogy pihenjem ki magamat, mert este bírnom kell a strapát. Igen ma lesz a legénybúcsúm. Őszintén nem vagyok bulizós típus, de a barátaimét mindig elmegyek, bárhová ha hívnak. Ezt pedig nem hagyhatom ki, mert képesek lennének értem eljönni és magukkal cipelni. Az nem lenne valami vicces helyzet. Bár ők tuti, hogy jókat nevetnének rajtam. Gondolatmenetemből kis kutyám ugatása ébresztett fel. A kedvenc játékát ledobta elém a földre. Mosolyogva megsimogattam a buksiját és elindultam lefelé a konyhába.  A tűzhely előtt Emma sürgőt forgott. Magamhoz öleltem és egy lágy csókot nyomtam az ajkaira. Csókunkba ismét bele mosolyodott mindkettőnk.

- Jó reggelt! – leheltem levegő után kapkodva.

- Neked is! – kuncogta. Kezeimet a szépen domborodó pocakjára vezettem. 

–Kialudtad magad?- kérdezte miközben a nappali felé indult.

- Nem igazán… kicsit fáradtnak érzem magam. – magyaráztam. Megértően bólintott csak.

- Este hogyan fogod bírni a bulizást? Aludd ki magad nyugodtan. Meg leszek egyedül is nyugi. – biztatott.

- Szó sem lehet róla. Iszok egy kávét és jobban is leszek. – jelentettem ki. Nem érdekel, hogy a buliban esetleg elalszok vagy valami, de nem fogok már aludni. Vigyázni akarok, rá ameddig itthon vagyok.

- Naomival ma tartunk egy csajos napot, ha nem gond. – kérdezte reménykedve, de már a konyhában előttem. Hát a tervem akkor bukott de akkor majd játszok Lockival. Elviszem sétálni a közeli parkba.

- Rendben, érezd jól magad. Majd holnap találkozunk édes. – öleltem át.

- Oké! Szia és vigyázz magadra. – köszönt el majd egy puszit nyomott az arcomra és elindult kifelé. Az ablakból végig néztem, ahogyan beszáll a kocsiba és elhajt.  Nagyot sóhajtva kutattam reggeli után a hűtőben, majd alaposan bekajáltam. A nap további részét a kanapén kinyúlva töltöttem. Kedvenc tévé sorozataimat néztem. Twitteren bekövettem pár szerencsés rajongót is. Elképesztőek a directionerek…. egyszerűen a kitartásukon csak csodálkozni tudok. Naponta több millióan írnak nekünk, de sajnos nem tudunk mindenkit visszakövetni vagy vissza írni nekik. Bár szívem szerint leülnék mindegyikükkel beszélgetni egy kis időre is akár. Nekik az lenne életük talán egyik fénypontja. Épp ezért nem győzzük hangsúlyozni elégszer,hogy mennyire hálásak vagyunk a támogatásukért és mind, azért amit tőlük kapunk.   Az időt nézve sietősre fogtam magam, mert kb 1 óra múlva a 1D villában kéne legyek. Hát kétlem, hogy oda érnék időben. Gyorsan felálltam és az utam a fürdőbe vezetett. Ruháimat a földre dobtam és beálltam a zuhany alá. Sose végeztem még ilyen gyorsan a fürdéssel, mint most. A törülközőt a derekam köré csavartam majd a szobába rohantam felöltözni.  Sikeresen megcsúsztam a vizes lábammal a padlón és a talajra zuhantam. Hangos röhögésben törtem ki magamon. Szerencsémre nem látta senki sem az esésemet, mert ha valaki látta volna, akkor tuti nem röhögném ki saját magamat.  De hát ilyen az én formám. Egyszer van az életemben legénybúcsúm és még arról is képes vagyok elkésni.  Nem elég elkésnem az interjúkról, fotózásokról és egyéb fontos dolgokról, de az ember saját legénybúcsújáról elkésni…. az már tehetség. Az esküvőmről nem szándékozok elkésni. Remélem legalább ott meg tudok, jeleni időben. Pár hét és kiderül úgy is. Végül fel tudtam öltözni normálisan. De bezzeg a slusszkulcsomat el tudtam keverni, de úgy, hogy azt ember nem találja meg. Hosszú percek és káromkodások után megtaláltam a kanapé párnája alatt. Azt ne kérdezze meg senki sem, hogy hogyan került oda, mert nem tudok rá értelmes választ adni. Felkaptam a bőrdzsekimet és a telefonomat aztán elindultam a kocsimhoz. Gyújtást adtam neki, aztán pár másodperc után a motor életre kelt és bátran a gázra taposva indultam el a második otthonom felé. Próbáltam biztonságosan vezetni, de valamennyire sietnem is kellet. A telefonom közben megcsörrent, de amikor fel akartam venni, akkor kiesett a kezemből. Egy pillanatra nem figyeltem az útra, mert a telefon után nyúltam. A fülemet kerékcsikorgás és hatalmas csattanás csapta meg. Egy dologra tudtam gondolni… arra hogy mindig szeretni fogom. Akár a halál torkában is.

27.Fejezet/Oh,no!/

Sziasztok drága egyetlenjeim.
Meghoztam az új részt.
Legutóbb azért volt dupla rész mert jó pár héten keresztül nem volt friss fejezet. A pipákat köszönöm ez utal is. Kellemes Ünnepeket mindenkinek!
Jó olvasást!
Puszaaa
Fanni

*Emma* 

El sem hiszem még mindig. Menyasszony vagyok. Méghozzá Liamé. Ezt sose mertem volna gondolni. A többiek boldogan fogadták az egészet, de a directionerek már nem lelkesedtek annyira. De ez a mi dolgunk, elhiszem hogy szeretik Liamet de a magán életéhez már semmi közük. Liam elég nagyfiú már hogy el tudja dönteni hogy mit akar és mit sem. Ez a kiborulásom most annak köszönhető hogy a közösségi oldalaimon csöppet sem kedves üzenetek fogadtak. Eddig is megszoktam már őket, hisz volt alkalmam már a Niallel való kapcsolatom idején megtudni hogy egyes emberek totálisan idióták. Hogy lehet képes valaki megfenyegetni egy másik embert, azzal hogy szakítson a párjával mert különben megvernek meg ilyenek... Viccesnek is lehet találni mert Liam mióta megkérte a kezem,csakis testőri jelenlétben léphetek utcára..vagy ha ő is velem van. Kezdek kicsit megfulladni már. Minden embernek szüksége van egy kis magányra. Legalábbis én úgy vélem. De lehet hogy csak én tévedek. Mosollyal az arcomon ébredtem fel. Nagyot ásítva ültem fel az ágyba. A mellettem lévő hely üres volt és hideg. Ezek szerint Liam el ment már a stúdióba. Éjjel nappal dolgoznak mostanság. Úgy érzem hogy kutyaként bánnak velük. Egy folytában hajszolják őket. Paulnak ezt meg is említettem a minap. Szerinte addig kell ütni a vasat amíg meleg. Megértem én hogy fontos a munka és hogy több millió rajongó várja őket világszerte....csak kevés időt van itthon. Szerencsémre Naomi és az öcséim itt vannak nekem. Alig tudom elhinni is. Ja és azt még nem is említettem hogy az esküvőt hol tartjuk...Elhatároztam hogy Olasz országban lesz. Pontosabban Veronában. Az ötlet mindenkinek tetszett szerencsémre. Liam azt mondta neki mindegy csak azt szeretné hogy én boldog legyek a nagy napon. Életem legszebb napja lesz mikor kimondom az ,,igen-t" a másik meg az lesz amikor életet adok a babánknak. Mióta tudom hogy Liam boldog a pici miatt én sem szomorkodom. Lehet hogy kicsit fiatalok vagyunk még szülőknek de elég nagyok vagyunk már hogy gondoskodni tudjunk róla. Kétségem sincsen afelől hogy ne tudnánk megoldani. Két érett felnőtt vagyunk. Akik szeretik egymást..és ez mindennél fontosabb. A baba egy boldog, szeretet teljes családban fog felnőni. A nevek kapcsán elég sokat gondolkoztunk. Nem igazán tudjuk hogy milyen név illene a picihez. A vizsgálatok kimutatták hogy fiúnk lesz. A srácok ennek nagyon örültek. Elmondásuk szerint akkor is ilyen boldogok lennének ha kislány lenne...aha csak ezt nem igazán veszem be. Szinte naponta kapok ajándékba baba ruhákat. Az egyik legbizarrabb az egy kék ruhára nyomtatott kép Zaynről. Hát igen..ráadásul dedikálta is. Nem is Zayn lenne.. A pici várhatóan  márciusban szándékozik megszületni. Az esküvő pár hét múlva kerül megrendezésre. Anyukám és Karen mindent megszervezett. A ruhámat Eleanor rendezi mivel az ő véleménye szerint amit én kinéztem az vén kisasszonyos. Ő a profi ruhák terén nem pedig én. Bár tudom hogy Liamnek egy rongyos melegítőben és egy kinyúlt fakó pólóban is tetszenék. De hát ő Liam Payne..a One Direction nagy sztárja. Gyönyörűnek kell legyek mellette, mert lesi fotósok hada lesz ott hogy megörökítsék a nagy pillanatot. Ezért komoly biztonsági rendszer lesz kialakítva. Lesz egy álnàsznép akik legelöl fognak menni..rossz irányba. Engem bevallom nem igazán hoz lázba az egész buli. Nekem csak az számít hogy hivatalosan is Liamhez tartozhassak. Nekem csak ő számit. Nem hittem volna hogy egy nap találok két olyan embert is, akiért az életemet is képes lennék eldobni. Már pedig én megtaláltam őket. Nehéz volt köztük választani de a sors fintora-e vagy sem..de Liam lett a befutó. Mert úgy érzem hogy ő az igazi. Nem is kívánhattam volna nála jobbat. Ez most elég nyálasnak hangzik még tőlem is. De ezt rá tudom fogni a hormonjaimra.
A fejemben elhatároztam a mai programokat. Meglátogatom kicsit Liamet aztán elmegyek bevásárolni. De ez a tervem kétlem hogy sikerülne, mivel reggelizés közben erős fájdalmat érzek a hasamban. Johnnak -a személyes börtön őrömnek- kiabálva egyet, indultam meg a kijárat felé. Felkaptam a mobilomat amit a kezemben fogtam. Épp hogy a kocsihoz értünk a semmiből Naomi bukkant fel. Rögtön a hátsó ülésre fektetek be. Az idő érzékem nem valami jó ezért nem igazán tudtam megsaccolni hogy mennyi időbe telt míg a kórházba értünk. Egy toló kocsiba ültetek és percek múlva már egy fehér színű vizsgálóban feküdtem egy lepedővel leterített asztalon. A hasamban még mindig fájdalmat éreztem. Az ajtó hirtelen kicsapódott és kedvesem riadt tekintettel szelte át a teret. A kezemet megfogva csókolt meg. A tekintetéből látszott hogy fél, ahogyan én is.
-Minden rendben lesz.-sutogtta a fülembe. Egy kosza könnycsepp gördült végig az arcomon. Féltem nagyon a babánkat.
-Nem akarom elveszíteni.-suttogtam de Liam meghallotta és a kezemet megszorította.
-Nem fogjuk! Ígérem!- puszilta meg a kéz fejemet. Egy idősebb orvos jelent meg, aki pár vizsgálatot végzet el rajtam. Liamet addig kiküldte a váró terembe. Lemerem fogadni hogy az egész banda odakint lehet. Idegesen fészkelődni kezdtem. Nem szeretem a kórházakat. Valakinek a tér iszony a heppje..nekem a kórház. Egyszerűen irtózom még ha csak látogatóba megyek is. Előre félek mikor majd a szüléskor kell bejönnöm. Ha Liam nem fog velem bejönni akkor nem leszek hajlandó neki kezdeni szülni. Tudom hogy be fog jönni, de jól esik a nyafogás. Liam és a doktor egyszerre lépet be az ajtón.
-Az a helyzet hogy Ms Read nem igazán bírja az olajos ételeket. Ez megviselte a gyomrát csak. Nyugalom a babának semmi köze ehhez.-mosolygott ránk. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.-Azt ajánlom hogy kerülje az olajos ételeket Ms Read.-folytatta de közbe vágtam.
-Mrs Payne,kérem.-mondtam és az orvos szem látomást vette a lapot. Rá néztem Liamre,hogy mit szól a név használatomra, az arcán egy hatalmas büszke vigyor terült szét. Pár hét és hivatalosan is használhatom a nevet.-Akkor haza mehetek igaz?-kérdeztem reménykedve.
-Hát persze. Viszont látásra!-köszönt az orvos és kilépett a helységből. Liam segített felkelni aztán kézen fogva kisétáltunk mi is.
Jól sejtettem hogy az egész banda a váróban ült. Naomi rögtön a nyakamba borult, ahogy a többiek is körém gyűltek.
-Minden rendben van!-nyugtattam őket mosolyogva. A megkönnyebülés látszodott az arc vonásaikból.-Mehetünk?-néztem rá Liamre.
-Nekünk még be kell fejeznünk az albumra pár számot. Addig te is jössz velem. Ha végeztünk akkor meg haza megyünk.-magyarázta. Bólintottam és engedelmesen viselkedtem. Liam szabad napot adott mára Johnnak. A stúdióban szerintem halálra fogom magamat unni. Valahogy nem köt le az egész. Legtöbbször a kanapén elalszok.
Ismét unatkozva néztem ki a fejemből, a srácok odabent énekelték fel az egyik új szerzeményüket, amit le sem tagadhatnának hogy ők írták  és hogy pasiból vannak. Little black dress....Nem mondok semmit a kreativitásukra. Maga a szám szövege és dallama is nagyon jó.
Elhatároztam hogy az épületen belül sétálni indulok. A rengeteg albumokon a falon kicsit sem csodálkoztam. Pár perc múlva egy ismerős hang csapta meg a fülemet, miközben a nevemet kiabálta. Nem válaszoltam neki semmit sem. Csendben bámultam az egyik lemez borítóját.
-Emma süket vagy?-kérdezte nevetve. A fejemet felé fordítva pislogtam rá bambán.
-Nem...csak elbámultam.-motyogtam leszegezett fejel. Az egyik karjával magához húzott és megölelt. Jól esik az ölelése most is..úgy mint régen. Mikor össze bújva feküdtünk az ágyon vagy a kanapén. A szokásos parfümjének az illata felmászott az orromba és az agyamat kicsit elhomályosította. Olyan gondolatok és érzések szabadultak fel bennem, aminek nem lett volna szabad. Ezt le is kell küzdenem magamba. Talán ezért is akarom az esküvőt annyira hogy ilyenek az eszembe se jussanak. Liamhez tartozok nem Niallhez.
Fogalmam sincs hogy hogyan történhetett de Niall a falnak nyomott és óvatosan megcsókolt. Nem tudtam uralkodni a testem felett..egyszerűen elvesztettem az irányítást. Az eszem üvöltötte hogy ne tegyem, de vissza csókoltam. Belső énem képen köpte volna magát. Sose csókolt még így meg azelőtt amíg együtt voltunk..A legrosszabb az egészben hogy élveztem. Végül sikerült vissza szereznem az uralmamat és Niallt el löktem magamtól. Rádöbbentem hogy mit tettem, ezért tenyeremet a szám elé helyeztem és a fal mentén a földre csúsztam.
-Emma...én sajnálom..nem ezt akartam..-magyarázta szinte hadarva. Felnéztem a kékek vírító szemeibe és megláttam a tekintetében a bűntudatot.
-Nem csak a te hibád Niall.-sóhajtottam. Leült mellém és mindketten magunk elé bámultunk.
-Ma megijesztettél ugye tudod?-kérdezte. Nem mertem rá nézni.-Még valahogy nem készültem fel rá hogy...hogy...-dadogta és elcsuklott a hangja. A fonál most szakadt el nála mert sírt. Sosem láttam még sírni. Nem is igazán szokott,vagy csak én nem vettem észre. Fejével a gömbölyödő hasam felé bökött. A gyűrűs kezemet a zsebembe dugtam, hogy legalább az ne gyötörje. Nem lépet még túl rajtam. Igyekezet keménynek látszodni de csak álca volt. Odabent szenved...méghozzá miattam. Borzalmas egy ember vagyok. Mind kettejüket csak kínozni tudom. Niall volt az egyetlen aki nem örül a baba érkezése miatt. Az esküvőről nem is beszélve...
-Niall én nem értelek..miattam sírsz itt..neked ott van Demi,a barátnőd. Nekem Liam,a vőlegényem és a gyerekem apja. Szeretem őt és nem fogom elhagyni.-hadartam. Bevallom Niall ez utáni vallomása kicsit sokkolt.
-Sose szerettem úgy Demit...ő csak egy barátom akit Paul elő vett hogy legyen a kamu barátnőm. Nem járunk...Paul szerint szánalmasan festettem ahogy utánad siránkozok és megkérte Demit a szerepre. Eleinte húzta az orrát de aztán belement.- a mondandója végén keservesen felnevetett. Most már értem Niall mondatát amit azon az estén mondott a sikátorban. Nem önszántamból vagyok vele... Elegem van Paulból, nem tudom mit gondol magáról de már nagyon kezd betelni a pohár. Mit gondol hogy úgy oldja meg a gondokat hogy kerít egy lányt akit megkér hogy legyen Niall Horan kamu barátnője. Ez mind ismét ki miatt van? Hát persze hogy miattam. El sem kellet volna menjek abba a vacak táborba. Paul abban biztos lehet hogy amit tőlem kap azt nem teszi zsebre...arra mérget vehet.

26.Fejezet /Marry Me?/

Sziasztok drága egyetlenjeim!
Tádám itt a 26. fejezet is.
Remélem tetszeni fog.
Még nem tudom pontosan hogy hány rész lesz, ahogy sikerül egy egy rész megírása. Elsietni nem szeretném azt tudom. De majd értesítelek titeket.
Jó olvasást!
Puszaaa
Fanni

*Liam*

Unottan ültem Paul irodájában  már röpke fél órája. Muszáj neki elmondanom a hírt, mi szerint apa leszek. Tudom furán hangzik egy húsz éves srác szájából. Még én sem tudtam igazán felfogni. Gondolom felmerült már bennetek a kérdés, hogy az apa szerepemet hogyan fogom hozzá igazgatni a popsztár világomhoz. Ez nem kérdéses hogy melyiket választom. Természetes hogy a kisbabámat és Emmát. Nem fogom magukra hagyni őket. Kedvesemnek nagy szüksége lesz rám. Ahogy már most is az van, csak nem meri hangosan kimondani. Pedig látom a szemeiből. Rettentő boldog vagyok ennek a kis embernek az érkezése miatt. Igaz váratlanul ért minket de az nem gond. Ketten mindent megoldunk. Ja és a barátaink is mellettünk állnak. Ez megnyugtat. Anyukámnak még valahogy nem említettem. Nem telefon téma, ennyi az egész. Majd nemsokára család látogatást tartok úgy is. Még nem is mutattam be nekik Emmát sem. De mire megyünk már a menyasszonyomként szeretném a szüleimmel ismertetni. Egy hónap kevésnek látszódhat annak hogy az ember felnőjön, de nekem sikerült. Nem mintha eddig nem lettem volna érett gondolkodású, de most nőttem fel igazán. Családot akarok és nyugalmat. Bele fáradtam az örökös utazásba és rohangálásba. Eleget láttam a nagy világból. Ideje egy kicsit piheni is. Az életet egy kicsit le kell lassítsam úgy érzem. Szorongva ültem a kényelmes bőr széken miközben Paul telefonált. Gyorsíthatna a tempón mert még ezer dolgom van. Még elő kell készítsem az estéhez szükséges dolgokat. Gondolom most értetlenül néztek hogy már meg miről beszélek. Hát úgy érzem eljött az a nap mikor is megkérem a tündéri barátnőm kezét. Elképzeléseim szerint elviszem egy romantikus vacsorára egy étterembe, amit estére kibérelnék. Majd utána még kitalálom mi legyen. Talán egy kis séta, aztán a Temze partjánál teszem fel a nagy kérdést. Paul végre letette azt a nyavalyás készüléket.
-Mond csak Liam mit szeretnél?-kérdezte miközben az ujjaival dobolt a gesztenye fa asztalon. A torkom megköszörültem és szóra nyitottam a számat.
-Paul azt szeretném közölni veled hogy....tudod hogy Emmával jó ideje együtt vagyunk.-motyogtam bátortalanul.
-Igen és boldogok vagytok nem? Ugye nem szakítani akartok?-hadarta gyorsan.
-Nem dehogy akarunk szakítani.-vágtam közbe mielőtt még több kérdést vág a fejemhez.
-Akkor nem értelek.-rázta a fejét. Nagyot sóhajtottam és elhatároztam hogy kibököm egyszerűen.
-Meg szeretném kérni a kezét.- szemeimet lehunytam és arra vártam hogy egy taslival jutalmaz emiatt. De nem! Meglepetésemre csendben ült.
-Nem rossz ötlet. Csak az újságok nehogy találgassanak hogy esetleg egy Payne baba lesz. Az emberek könnyen kombinálnak.- sorolta Paul a tényeket amikbe totál bele trafált. A lélegzetem is megállt egy pillanatra.
-Ez nem pletyka lenne.-köhintettem. Néma csend telepedet a helyiségre. Az óra ketyegése hallatszót és a közlekedés zaja az utcáról. Paul mint egy örült kezdett el nevetni. Kezeivel az asztalt és a combját ütögette. A feje olyan volt mint a cseresznye paprika. Mintha az év viccét meséltem volna épp neki. Vártam amíg lenyugszik és rá jön hogy komolyan mondtam. Ez a  cselekmény kb két percig tartott neki.
-Te Liam most ezt komolyan mondtad?-kérdezte a szemeit törölgetve. A fejemmel biccentettem csak. A szemei elkerekedtek a hallottak miatt.- Nem gondoltam hogy neked lesz először gyereked a bandából. Hisz téged felelősség teljes fiúnak ismerlek. Azt gondoltam hogy óvatos és elő vigyázatos vagy.-csóválta a fejét. De mit tudna csinálni? Már semmit sem tehet. A szája szögletében egy mosoly bujkált amit igyekezett elfojtani.- Én titkon azt reméltem hogy Harrynek lesz előbb. Annyi egy éjszakás kapcsolata volt neki. Arra gondoltam hogy egyszer beállít hozzá egy lány nagy hassal.-nevetett. Belőlem is kitört a nevetés ahogy elképzeltem göndör barátom arcát amint elé állna egy volt partnere. Szerintem sokkot kapna amilyen gyerek még. Persze Naomi nem nézné valami jó szemmel az biztos.
-Ez van Paul. Azt hiszem felnőttem.-vontam vállat. Tájékoztattam minden tervemről. Nem igazán tetszett neki az egész,mert látszott rajta. De amint már említettem tehetetlen. Nem tud mivel vissza vágni. Nincs egyetlen indoka sem. Paul most azt a szokásos ,,apa" szerepet vette magára aki vigyáz az öt idétlen mostoha fiára. 
-Hát Liam, gratulálok nektek. De gondold át hogy mi a fontos dolog a számodra és úgy dönts. Ha kiszállsz a bandából akkor nem csak a te karriered fucssol be majd. Gondolj bele hogy a többiek már nem az a One Direction lesznek mint voltak. Hiányozni fogsz nekik a bandából. Nagyon szépen kérlek gondold át!-kérlelt Paul.
-Nem örökre szállnák ki,csak egy kis időre.-dünnyögtem magam elé nézve. Paul nem reagált rá semmit mert a telefonja ismét megszólalt. Elköszöntem aztán elindultam az esti ügyekhez lefoglalni a helyeket.
Amilyen mázlisa vagyok, amint oda értem egy helyre már egészen más tervez eszeltem ki. Azt akarom hogy felehetetlen legyen ez az este mindegyikünknek. Emlékezni szeretnék rá és majd az unokáimnak is elmesélni hogy hogyan kérte meg Liam nagypapa Emma nagymama kezét. Amíg ez a gondolat átfutott az agyamon addig nevettem egyet. Sikerült lefoglalnom egy hajót a Temze partján. Persze néha a hírnevem miatt bármit elérhetek. Nem mindig használom ki, csak szükség esetén.ű Mint a mostani alkalom. A díszletet rá bízom az alkalmazottakra. Kikötöttem hogy mese szerűnek kell lennie viszont.

****

-Liam hol vagyunk?-kérdezte Emma. A szemeit bekötöttem egy kendővel hogy véletlenül se tudjon leskelődni. Ki segítettem a limuzinból és elindultam vele a hajó irányába.
-Mindjárt megtudod!-nevettem. A derekánál fogva megemeltem míg segítettem a fedélzetre jutást. Amint a lábai biztonságosan a földre értek, a kendőt egy mozdulattal leszedtem. Egy pillanatra ledöbbenve állt. A szája felfelé kerekedet és hó fehér fogai is elő bukkantak.
-Liam...ez..ez..-dadogott.
-Tetszik?-kérdeztem mikor hátulról átöleltem. Egy csókot is nyomtam a hajába.
-Gyönyörű!- felelte édesen. Már  most tudom hogy megérte. Kézen fogva az asztalhoz vezettem. Ki húztam neki a széket, úriember módjára. Emma ajkai közül halk kuncogás szökőt ki. Leültem én is a vele szemközti székre. A pincér lassan megjelent és egy egy pohár pezsgőt helyezett le elénk. Emma szemében riadtságot véltem felfedezni.
-Mi a baj?-kérdeztem aggódva.
-Nem ihatok alkoholt ahogy te sem.-dorgált le.
-Tudom és épp ezért gyerek pezsgőt kértem.-nevettem. Látszót rajta hogy megkönnyebbült. Nem értem hogy gondolhatta azt hogy szeszes italt merek neki adni. A másik meg hogy én igyak alkoholt. Nevetséges! De csak félti a babát és engem is. Semmi rosszat nem csinált ezzel. A vacsorát lassan kihozták, amit jó ízűen fogyasztottunk el. A zenészek halk kellemes zenét játszottak. Rengeteget nevettünk és jól éreztük magunkat. Még a desszert előtt fel akartam tenni a kérdést. Össze szedve minden bátorságomat,kezdtem el beszélni.
-Emma én nagyon sokat gondolkodtam mostanában. Kettőnkön. Elmeséltem ma mindent Paulnak. Nem ellenzi egyáltalán. A babát is elmondtam. Neki muszáj volt. Na mindegy. Én mindig is akartam egy olyan családot amilyen az enyém is.  Most egy sajátot szeretnék alapítani.-hadartam.
-Ez nemsokára valóra is fog válni.-nevetett. Elmosolyodtam én is.
-Bevallom nem igazán tudom hogy ezt hogyan mondjam ki. Mivel csak hablatyolok itt mint egy örült idióta ezért megpróbálom okosan és szépen kimondani. Emma Read tud hogy bármi is történik bárhol is vagyunk, mindig is téged foglak az életemnél is jobban szeretni. Sose éreztem még így senki iránt mint  irántad.-ejtettem tisztán a szavakat. A szemeiből egy két könnycsepp bukkant ki. Letérdeltem mellé és az egyik kezét megfogtam. A másik kezemmel elő vettem a gyűrűs dobozt.-Emma Read, megtisztelnél azzal hogy hozzám jössz?-kérdeztem és felpattintottam a doboz fedelét. Úgy látszót hogy elsírja magát és hogy ledöbbent.
-Persze hogy igen-nevetett. Felhúztam  az ujjára a gyémánt gyűrűt,aztán megcsókoltam. Felsegítettem a székről aztán táncolni kezdtünk a zene ritmusára.
Tudom hogy ez az eddigi életem legboldogabb estélye.